Tájházat avattak Nyírbogdányban

Tájházat avattak Nyírbogdányban
Tájházat avattak Nyírbogdányban, amely a Bogdányi-tájház nevet kapta.

A sors véletlen játéka, hogy kétszeresen is találó ez az elnevezés. Egyrészt azért, mert utal a településre, amelynek a múltját bemutatja, másrészt pedig azért, mert az alapítójának a neve Bogdányi Ferenc. A Táncsics Mihály utca 10. szám alatti tájház szentelőjét és ünnepélyes megnyitását június 10-én, szombaton rendezte meg a Székely Elek Művelődési Ház és Könyvtár, valamint Bogdányi Ferenc.

A református, a római katolikus és a görög katolikus egyház képviselői szentelték meg az épületet, majd dr. Pál István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója mondott megnyitó beszédet. Mint kiemelte, több száz éves múlttal rendelkezik a település, mégis ez az első tájháza, amely összefogja a múlt értékeit. Akkor jutott valakinek az eszébe a tájház gondolata, amikor már eltűntek a régi épületek. Mint mondta, a tájház épülete nem a legrégibb épület a településen, azonban elkerüli a többi régi épület szomorú sorsát.

Azért is különleges a Bogdányi-tájház, mert magántájház, s ez bizony Magyarországon még nem megszokott dolog. A múzeumfalu vezetője szólt arról is, hogy Bogdányi Ferenc miért vállalta egy közel száz éves épület megmentését, felújítását és tájházzá való alakítását. Bogdányi Ferenc nyírbogdányi származású, sok rokona nyugszik a helyi temetőben. Sokat köszönhet szülőfalujának, a gyermekkori élményeknek, magában őrzi még mindig az egykori idősek elbeszéléseit.

Egy rokonától örökölte testvéreivel az épületet, s közösen úgy döntöttek, hogy a település javára fordítják. Romos, elhanyagolt állapotban kezdtek a felújításához, s bizony nagyon sok munka kellett, hogy valóban patinás, tetszetős épület adjon otthont annak a helytörténeti gyűjteménynek, amelynek tárgyait, berendezéseit a helybeliek, közeli és távoli ismerősök adták össze. Dr. Pál István kiemelte azt is, hogy a tájház a helybeliek és az idegenek előtt egyaránt nyitva áll, s különböző kulturális programokkal is szeretné szolgálni a község kisebb és nagyobb lakosságát.

A köszöntő gondolatok után műsort adtak a Kazinczy Ferenc Általános Iskola néptáncosai, furulyásai, szerepelt a református énekkar és az Őszikék nyugdíjas egyesület. Bogdányi Ferenc tájházalapító emléklappal köszönte meg mindazok munkáját és segítségét, akik hozzájárultak a tájház megvalósításához. Balogh Tibor polgármester zárszóként a település nevében megköszönte Bogdányi Ferencnek, hogy áldozott erre az épületre. Mint mondta, nagyon jó, hogy a településnek van magánforrásból tájháza, mert bizony az önkormányzat ezt saját erőből nem tudta volna megvalósítani.

Az ünnepi rész után a vendégek megtekinthették a tájházat, s népi ételeket kóstolhattak. Az udvaron népművészeti vásár fokozta a hangulatot.

– M. Magyar László –








hirdetés