Találkozás a bluesrock gitáristenével

Találkozás a bluesrock gitáristenével
Nyíregyháza – Slash és zenekara a kilencvenes évekbe repített minket, amikor az arénarock még a fénykorát élte.

Nagyszerű volt a VOLT! Hosszú szervezés után valóra vált az álmom.

Július elsején este a főrendező Gerendai Károllyal megbeszéltem, hogy ha Slash engedi, akkor készít rólunk egy közös fotót, a sztár viszont nem dedikál. Én azért ott szorongattam a kezemben a Slash-könyvemet is, nemhiába, immár ott díszeleg benne az előadó aláírása is! Amikor búcsúzóul kértem tőle egy pengetőt, nem mondott nemet, elővett egyet a zsebéből, átnyújtotta nekem és azt mondta: „Novemberben találkozunk Budapesten, barátom!

Hadd mondjak pár szót a koncertről is. Tizenegy óra előtt nem sokkal megszólalt valami cirkuszi hangulatú intró, a színpadra besétált Slash és zenekara, majd másfél órára a kilencvenes évekbe repítettek minket, amikor az arénarock a fénykorát élte.

Slash jól tudja, hogy a saját dalai mellett egy fesztiválon a tömeget megmozgatni csak az olyan Guns N’ Roses-nótákkal lehet, mint a Nighttrain, a Welcome to the Jungle, a Paradise City vagy éppen a You Could Be Mine. A zenekara nagyszerű zenészekből áll. A basszusgitáros például úgy tud énekelni, hogy simán bevállalta a Welcome to the Jungle-t, és nem mondott csődöt vele! Todd Kerns két számot szólóban énekelt, a többiben pedig folyamatosan vokálozott.

Árokból dobálta a pengetőket

Slash, a bluesrock gitáristene, a mai napig óriási átéléssel játszik. A szólói, a riffjei annyira jellegzetesek, hogy ezerből is meg lehet mondani, melyiket játssza ő. Amikor elkezd szólózni, a zenekar tagjai illedelmesen behátrálnak a dobemelvény mellé, hadd dolgozzon a főnök egy kicsit. Az Anastasia vagy a Dissident alatt élvezte legjobban a játékot, magával ragadta a közönséget, akár csak a Paradise Cityvel.

A közönség hálás volt, a zenekar nemkülönben, Slash a koncert végén a zenekari árokból osztogatta a pengetőket. Ha minden fesztiválkoncert ilyen lenne, esküszöm, vennék egy sátrat, és végigbuliznám a nyarat!

– Kondás Csaba, Nyíregyháza –








hirdetés