Talmácsi Gábor
Érthető módon Spanyolországban szeretnének már csak a pálya karakterisztikájához szükséges finom hangolásokra koncentrálni.
A hétvégi tesztre az Olasz Bajnokság mugelloi versenyén került sor. Tréningezni már csütörtöktől volt lehetősége a csapatoknak, majd szombaton és vasárnap egy-egy versennyel zárult a nap. Talmácsi Gáborés csapata minden percet kihasználtak, hogy minél több információt gyűjtsenek be a motorról és Gábor minél több kilométert tegyen meg. Több beállítást és több futóművet is kipróbáltak. Bár Talma motorja nem az éles versenyblokkal volt felszerelve, az első versenyen így is a 7. lett, míg a vasárnapin egy helyet sikerült javítania és a 6. helyen ért célba.
- Az aragoni versenyre való felkészülés érdekében indultam Mugelloban. Az első versenyen jól sikerült a rajt. – értékelt Talmácsi Gábor. – A verseny elején kicsavartam a motorból mindent, de a teszt motorblokk nem bírta és egyre jobban lassult a gép. A futómű viszont lényegesen jobban működött, mint Misanoban, ami nagyon fontos visszaigazolás számunkra, hogy jó irányba haladunk. A következő futamra új blokkot kaptam, ami valamivel jobban állta a sarat. Összességében sok új tapasztalattal gazdagodtunk ezen a hétvégén, így mindenképpen pozitívan értékelem az eredményeket. Nagyon kellett ez a teszt, hiszen sok mindent (különféle beállításokat, alkatrészeket) ki tudtunk próbálni és ezzel sokat léptünk előre. Különösen jó érzés volt Mugelloban motorozni, hiszen nagyon szeretem ezt a pályát és szép emlékeket juttat az eszembe.