Támogatás a célok eléréséért

Támogatás a célok eléréséért
© Egységben az erő – a Marso Kft. nevében Márkus József (balra) és Berecz Péter (jobbra) gratulált Bakosi Péternek | Fotó: Bodnár Tibor
Amíg felfelé ível Bakosi Péter pályafutása, addig számíthat a sportot előnyben részesítő szponzora segítségére.

Világversenyek szempontjából lyukas éve volt, de a hazai porondon veretlen maradt 2014-ben Bakosi Péter, így a Nyírsuli magasugrója rászolgált a szponzorok bizalmára. A Marso Kft.-nél feltétlenül – az újabb egyéves megállapodás tényét pénteken jelentették be a cég központjában.

– A Marso Kft. filozófiájához a kezdetektől fogva hozzátartozik a sport támogatása, ilyen téren több sportágban is jelen vagyunk – mondta Márkus József, a Marso Kft. egyik tulajdonosa. – Számos megkeresés érkezik hozzánk, de a megyénkbeli sportolók mindig előnyt élveznek. Bakosi Pétert évek óta támogatjuk, és cégünk számára szimpatikus, hogy nemcsak a sportpályán, hanem az egyetemi tanulmányok során is igyekszik helytállni. Bízunk benne, a célok megvalósulásához mi is hozzá tudunk járulni. Amíg felfelé ível Péter pályafutása, ránk biztosan számíthat.

Bizony, 2015-ben lesz mire készülnie az itthon egyeduralkodó magasugrónak, hiszen mint elmondta, a prágai fedett pályás felnőtt Európa-bajnokságra már szinttel rendelkezik, a nyáron pedig az U23-as Európa-bajnokság mellett az universiade is feladatot jelent számára és ott szeretne lenni a kínai felnőtt világbajnokságon is. Ezek mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy elérje az olimpiai szintet, a fő cél ugyanis a 2016-os riói ötkarikás játékok.

– A versenyeken túl is rengeteget leszek távol, hiszen havonta két hetet németországi edzőmnél, Kiss Tamásnál töltök majd, emellett a tanulmányaimat sem szeretném hanyagolni. Úgyhogy minden anyagi jellegű segítség jól jön – köszönte meg a támogatást Bakosi Péter.

– Peti példája is mutatja, bárhonnan el lehet jutni a világ élvonalának közelébe, de betörni oda, az már nehéz feladat. Ehhez kellenek az olyan támogatók, mint amilyen a Marso Kft. – beszélt a Nyírsuli nevében Sitku Ernő szakmai igazgató.








hirdetés