Tanévnyitó a záhonyi szakgimnáziumban

Tanévnyitó a záhonyi szakgimnáziumban
© Fotó: a szerző
Záhony – Szeptember elsején, péntek reggel rendezték meg a tanévnyitó ünnepséget a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziumában és Dr. Béres József Kollégiumában.

A Himnusz elhangzása után Bodnár Attila Sándor tagintézmény-vezető mondott ünnepi beszédet az új tanévben négy és félszáz diákot pallérozó középiskolában. A direktor útravaló szavai mellett Bökönyi Richárd, a DÖK elnöke külön is köszöntötte az új iskolapolgárokat. A rendezvényen Kiss Olívia énekszámmal, Pokol László pedig szavalattal járult hozzá a tanévnyitás ünnepélyességéhez. A határvárosi középiskolában ebben a tanévben több mint húsz osztályban folyik szakgimnáziumi, OKJ-s és felnőtt oktatás-képzés.

– Tancsik Róbert –








hirdetés