Parno Graszt

2020.09.14. 08:22

Rajongókkal léptek fel

A Parno Graszt nem mindennapi lehetőséget kínált a vállalkozó kedvűeknek.

Természetesen a Parno Graszt is szereti, ha rajongók előtt játszhat

Fotó: Csáki Alexandra

Az autentikus roma zene egyik legnépszerűbb hazai képviselői, a Parno Graszt tagjai egy igazán különleges élménnyel ajándékozták meg néhány rajongójukat.

A zenekart beválogatták a „Raktárkoncertek” sorozatba, melynek keretében speciális körülmények között egy zárt körű koncertjüket rögzítették.

Jönnek a megyeszékhelyre

Az együttes a közösségi oldalán hívta fel követői figyelmét arra, hogy a felvételre korlátozott számban vendégeket is hívhatnak – és úgy döntöttek, hogy ebből tíz helyet átadnak a rajongóiknak. Annak, aki úgy gondolta, hogy szívesen ott lenne a forgatáson, nem volt más dolga, mint kommentben leírni, hogy miért őt válasszák, majd öt szerencsés megkapta a lehetőséget, hogy szombaton másodmagával elmehessen a fővárosi koncertre.

Azoknak sem kell bánkódniuk, akik lemaradtak a lehetőségről, ugyanis a Parno Graszt hamarosan megyénkbe látogat: szeptember 19-én, szombaton 19 órától a nyíregyházi Móricz Kertben lépnek majd színpadra.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában