2012.02.8 15:43; Frissítve: 2012.02.8 15:43


Tanulni is meg kellett tanulniuk

Moháék Moháék
Az NYKK két kosárlabdázója, Mohácsi Máté és Polyák László sikeres jogi egyetemi vizsgaidőszakon jutott túl.

A mostani bajnokságban a kezdőcsapat hátvéd-bedobópárosát nem ritkán Polyák László és Mohácsi Máté alkotja a Marso-Vagép NYKK-nál. Ideális esetben két, illetve négy év múlva dr. Polyák és dr. Mohácsi néven szerepelnek majd a nyíregyházi csapat összeállításában a saját nevelésű kosarasok, hiszen amellett, hogy élvonalbeli sportolók, mindketten a Debreceni Egyetem nappali tagozatos joghallgatói. Kettős minőségükből adódóan a december és a január igencsak mozgalmasan telt a számukra, hiszen a temérdek meccs mellett egyetemi vizsgáikon is meg kellett felülniük. A fiúk jól bírták a terhelést, hiszen a pályán sem lógtak ki a sorból, és az egyetemi fél évet is sikeresen abszolválták.

Ez volt a legkeményebb

– Számomra a mostani már az ötödik ilyen vizsgaidőszak volt, de minden tekintetben ez járt a legtöbb nehézséggel – mondta a már-már rutinos egyetemista-élsportolónak nevezhető Mohácsi Máté. – Egyrészt a csapatban is a korábbiaknál több teher hárul rám, aminek persze örülök, emellett az egyetemen is ebben a szemeszterben volt a legtöbb tantárgyam és most szembesültem a legmagasabb követelményekkel. Arról nem beszélve, hogy a tanulmányaimmal éppen félidőben járok, így a mostani amolyan vízválasztó év a számomra az egyetemen.

– Ami engem illet, most tudtam csak meg igazán, hogy mi az a tanulás – vette át a szót az elsőéves Polyák László. – Egy-egy vizsgámra többet kellett készülni, mint az érettségire összesen, és mivel a mostani volt az első vizsgaidőszakom, tanulni is meg kellett tanulnom. Utóbbira Moha barátom is felhívta a figyelmet, és persze közben azzal „vigasztal”, hogy az első félév semmi nem volt ahhoz képest, ami a folytatásban vár rám. Egy biztos, még komolyabban kell vennem a tanulmányaimat, mint eddig. Amúgy csapattársamnak rengeteget köszönhetek, hiszen nemcsak jegyzetekkel és tananyaggal, hanem praktikus tanácsokkal is segít.

Bizony, az utóbbi két hónapban megszokottá vált, hogy a két fiatal az idegenbeli utazások során is a könyvet forgatta, és az öltözőben is gyakran előkerült a tanagyag. Csapattársaik nem tartják őket strébereknek (már csak azért sem, mert mint minden igazi diákot, egyszer-kétszer őket is „visszatapsolták”), sőt rendszeresen érdeklődnek a vizsgaeredményeik felől, és szurkolnak is nekik. Felmentést persze nem kapnak az edzések alól, mint ahogy az iskolában is az egyéni tanrend szerinti haladás a legtöbb, amit ségítségül kapnak. A vizsgáknál azonban ugyanaz a követelmény, mint évfolyamtársaiknak.

– Nekem hétfőn és kedden van jelenésem az egyetemen, így csak a kedd délelőtti edzést hagyom ki – mondta a hetirendjéről a 21 éves Mohácsi Máté. – Persze, zárthelyi dolgozat vagy vizsga esetén előfodult, hogy mulasztottam egy-két gyakorlást. Főleg a január volt nagyon sűrű, ekkoriban nem rólam mintázták volna meg a fittség szobrát. Nem az a gond, hogy a szokottnál hamarabb elfáradunk meccsen vagy edzésen, hanem az, hogy amikor hajnal kettőig tanulsz, akkor is kelni kell reggel nyolckor, hogy ott tudjunk lenni a gyakorláson. Tény, nem olyan az életünk, mint egy átlag egyetemistáé, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden buliból kimaradunk. Tudjuk, hogy az élsport rengeteg lemondással jár, de az életünk a kosárlabda, és így könnyebb ezt elviselni. Arról nem beszélve, hogy az esetleges sikerek sok mindenért kárpótolnak.

Többfrontos kötelezettség

Az universiadét is megjárt bedobó hozzátette, az utóbbi két hét tétmeccsmentes időszakában már majdhogynem unatkozott, az ő esetében nem lett volna baj, ha ekkor sűrűbb a bajnoki program, hiszen a vizsgákat már letudta. Az egyetem szorgalmi időszakában is hárul rá feladat, így márciustól újra sűrű lesz a menetrend.

– Nekem a múlt hétvégém sem volt szabad, hiszen az U20-as válogatott edzőtáborában volt jelenésem – így a 18 éves juniorbajnok Polyák László. – Új korosztályba kerültem, újak a csapattársak és a szakmai stáb is, de hamar összerázódtunk. Számomra is megterhelő volt az elmúlt időszak, hiszen a suli mellett a felnőttek között is egyre több szerephez jutottam és az U23-as mérkőzéseken is játszok még. Elsősorban mentálisan éreztem fáradtságot a vizsgaidőszak alatt, de nincs mese, bírni kell a tempót.

Az állítás igaz lesz a szombati, Szolnok elleni hazai meccsre is, hiszen a pályán a bajnokcsapat tagjai sem lesznek tekintettel a két játékos tanulmányi kötelezettségeire.

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Formás kemecsei gyakorlatok
Két aranyéremmel tértek haza Tarjánból a kemecsei karatézók. tovább »
Új időpontban a fegylemi tárgyalás
A pünkösdi hosszú hétvége miatt, az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság a megszokott keddi nap [...] tovább »
Szurkoljon velünk a magyar sikerekért az úszó Eb 5. napján!
Perceken belül kezdetét veszi a debreceni úszó Eb ötödik napja! Kövesse velünk élőben! Hajrá magyarok! tovább »
Debreceni úszó Eb – Áder János eredményes olimpiai felkészülést kívánt a magyaroknak
Debrecen, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Áder János köztársasági elnök eredményes olimpiai [...] tovább »
Kiss Pál Tamás: “Mint a gyerek, aki új játékot kapott”
Sikeresen teljesítette első köreit Kiss Pál Tamás a legendás monacói utcai pályán. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés