Tarpa magyar, hí a haza!
Tarpa magyar, hí a haza!
Unió ide, szabványalma oda, lássa világ: hivatásos gaz és dudva helyett lehet termelni zöldséget. Merthogy van nekünk földünk, akaratunk, az az oly szent, ami ugye nem sorvadozhat hiába az átoksúly alatt. Lendül a helyi gazdaság, dolgoznak akik eddig nem tudtak, hasznossá válik a parlag.
Barokkos túlzás nélkül kijelenthető: a Tarpán megvalósított képlet nem új és nem is túl bonyolult. Valahogy mégis lassan terjed szét. Időről időre nem árt feltalálni a spanyol viaszt. A dolog mögött alapvetően nem szélsőséges nemzeti érzelem kell, hogy húzódjon, hanem azon egyszerű tény, hogy az a paradicsom, ami földből nő, napon érik be és csak utána kerül a zöldségeshez/boltokba, minden bizonnyal finomabb, megbízhatóbb és tetszik, nem tetszik egészségesebb is, mint hozzánk exportált társa.
Már csak azt kéne valahogy megoldani, hogy mindez a vásárlónak – elsőre talán érthetetlen okokból – ne kerüljön jóval többe. Mert addig hiába a vágy, hogy finom és tápláló anyagot juttassunk testünkbe, amíg mindez sokaknak megfizethetetlen. A hazai termelőknek az időjárás viszontagságai mellett ugyanis a maguk 27%-os áfájával is meg kell küzdeniük, ellentétben a konkurens országokkal, ahol jellemzően – most kell kapaszkodni – három és hét százalék körül mozog az adóteher…
