Tarpán fognak focizni a Real Madrid fiataljai

Lucas Vazquez (balra), a Real Madrid felnőtt együttesének játékosa is tagja volt egykoron a klub U 18-as csapatának
Lucas Vazquez (balra), a Real Madrid felnőtt együttesének játékosa is tagja volt egykoron a klub U 18-as csapatának - © Fotó: AFP
Tarpa – A felújított pálya avatása jótékony célt szolgál, egy fiatal focistán szeretnének segíteni.

Nem akármilyen eseménynek lehetnek szemtanúi a június 16-án Tarpára látogató futballbarátok: a Real Madrid U18-as csapata érkezik a felújított füves pálya avatójára.

Azt tudni kell, hogy a Real működtet egy szociális iskolai hálózatot, amibe megpróbálunk mi is csatlakozni.” Szécsi Szabolcs

A spanyolok a helyi U19-es együttessel és a Nyíregyháza Spartacus hasonló korosztályú együttesével játszanak egy-egy félidőt, majd a két magyar csapat is összecsap egymással.

– Januárban volt egy Gabora-gála Salgótarjánban, ott találkoztunk a Real Madridnál dolgozó Tóth-Zele Józseffel – kezdte lapunk tájékoztatását Szécsi Szabolcs, Tarpa polgármestere arról, hogyan került a klub kapcsolatba a „királyiakkal”. – Akkor invitáltam őket először, Jóska bácsi később eljött, megnézte a helyszínt, majd én is voltam Madridban egyeztetni.

Hosszú távú együttműködés

Adódik a kérdés, vajon a madridiak látogatása egyszeri alkalom, netán egy hosszabb távú együttműködés első lépéseiről beszélhetünk?

– Szeretnénk együttműködni a későbbiekben is – folytatta Szécsi Szabolcs. – Azt tudni kell, hogy a Real működtet egy szociális iskolai hálózatot, amibe megpróbálunk mi is csatlakozni. Ennek természetesen több feltétele van, azon alakítanunk kell még, hogy mindennek megfeleljünk. Hivatalosan most fogjuk felkérni a Real Madrid alapítványát, hogy vizsgálja meg, tudunk-e közösen dolgozni.

A közel hatszáz férőhelyes lelátó mellett állóhelyek is várják az érdeklődőket. Mint megtudtuk, az előzetes jelentkezések alapján mintegy másfél ezer nézőre lehet számítani, ami azért is fontos, mert a klub a bevétel egy részével a leukémiás megbetegedéssel küzdő tizenkét éves újfehértói focista, Lakatos Márk gyógyulását segítené.

Nagy társadalmi összefogást

– Nagy társadalmi összefogást szeretnénk kezdeményezni – folytatta a polgármester. – Nem is feltétlenül a pálya avatása a cél, hanem legalább ugyanakkora hangsúly van azon, hogy a fiatalember gyógyulását segítsük.

Molnár Krisztián



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés