Tartalmas húsz év áll a hátuk mögött, az FIX

Kovács László: „Köszönet az elmúlt húsz évért!”
Kovács László: „Köszönet az elmúlt húsz évért!” - © Fotó: Sipeki Péter
Vásárosnamény – Méltóképpen ünnepelte meg 20. születésnapját a hétvégén a Fiatalok Kulturális Szövetsége Ifjúsági Egyesület.


A második ikszbe lépett FIX küldetése kezdetek óta ugyanaz: a fiatalok helyi hasznos és felelős társadalmi szerepvállalásának elősegítése, fejlesztő tréningek, tanfolyamok, találkozók, tanácsadások, közösségi és prevenciós programok szervezése, a határon átnyúló kapcsolatok ápolása, az önkéntesség népszerűsítése elsősorban, de nem kizárólag a vásárosnaményi kistérségben.

Az immár két évtizede a fiatalokért, a társadalomért és az önkéntességért dolgozó Fiatalok Kulturális Szövetsége Ifjúsági Egyesület szombaton a vásárosnaményi művelődési központban ünnepelte jubileumát. Az eseményen köszöntőt mondott Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, Filep Sándor, a város polgármestere, dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, majd két jeles alkotó – Mihálka György festőművész és Csutkai Csaba fotóművész – tárlatát csodálhatták meg a jelenlévők.

Hyppolit, a lakáj

A civil szervezet tartalmas és eredményes munkásságáért Kovács László, a FIX Ifjúsági Egyesület alapítója és elnöke mondott köszönetet kollégáinak és a céljaikat támogatóknak. Este héttől Hyppolit, a lakáj tette fel a koronát az ünnepi rendezvényre, a kiváló zenés vígjátékot a Mandala Dalszínház előadásában Mikó István Jászai-díjas, Érdemes Művész rendezésében és főszereplésével láthatta a közönség.

KM








hirdetés