Teknősvész a Békásban: a tóba hordják a megunt állatokat

Pethe Tamás egy nagyra nőtt teknőssel
Pethe Tamás egy nagyra nőtt teknőssel - © Fotó: Matey István
Debrecen – A Békás-tóba ültetett ötven tavirózsa gyönyörű volt, de néhány nap múlva leszakadt, megrágott levelek úsztak a vízen. Gyorsan „lebuktak” a tettesek: kifejlett ékszerteknősök lakmároztak a virágok zöldjéből. A Dehusz munkatársai igyekeznek megtisztítani a tavat a teknősöktől, amelyeknek egyáltalán nem kellene ott élniük.

Ékszerteknősöket szednek ki a Dehusz Nonprofit Kft. munkatársai a Békás-tóból ezekben a napokban; csütörtökön az ügyvezető, Pethe Tamás ragadott hálót, és emelt ki fél tucat példányt.

Mint a Napló érdeklődésére elmondta, a tóban található amurok megdézsmálták a tavirózsákat, emiatt „kizárták” őket.

– Augusztus elején csónakból, illetve mellcsizmákban a vízbe gázoló kollégákkal kitereltük a tó szökőkutak nélküli részéből az amurokat, majd egy sűrű szövésű hálót engedtünk le a hidak alatt – úgy, hogy a látogatók számára ne legyen zavaró – egészen a meder aljáig, hogy távol tartsuk ezeket az intenzív növényevő halakat – magyarázta.

et (1)Fotó: Matey István

Úgy véli, a művelet jól sikerült; ha forró napokon ránéz az ember a színpad felől a tóra, akkor 40–50 darab, 30–40 centiméteres példányt is láthat, amint „napoznak” közvetlenül a vízfelszín alatt.

Odaajándékozzák

Ezután 50 tő tavirózsát ültettek be a Békás-tóba, melyek az első napokban még gyönyörűek voltak, virágoztak, azonban néhány nap múlva már leszakadt, megrágott levelek úsztak a vízen. – Figyeltük az amurok mozgását, beszereztünk egy vízálló szondakamerát, beszéltem a Debreceni Egyetem halbiológiai laborjának munkatársaival, valamint az állatkert igazgatójával is.

Így került képbe a sárgafülű ékszerteknős, mely bár Amerikában őshonos, úgy fordulhat elő a Békás-tóban, hogy a megunt és megnőtt házi kedvencektől itt szabadulnak meg a gazdáik”

– mutatott rá Pethe Tamás. – Ezek a teknősök a szakirodalom szerint kisebb korukban főleg húst fogyasztanak, de az ivarérettség felé haladva már a táplálékuk 95 százalékát is kiteheti a növényi eredetű táplálék.

Jelentkeztek új gazdák

A tavirózsa mellett az őshonos, védett mocsári teknősre is veszélyesek, mert agresszívabbak, kiszorítják az élőhelyéről. Itt, a Békás-tóban a kevésbé roncsolódott leveleken is fel lehetett fedezni az egészen tiszta, „V” alakú harapásnyomaikat. A kifogásuk mellett döntöttem – mondta el az ügyvezető.

et (2)Fotó: Matey István

Az állatkert már nem tudta fogadni az ékszerteknősöket, de többen is jelentkeztek, akik például otthon, a kerti tavukban tudják megteremteni a megfelelő életteret ezeknek az állatoknak.

Így néhányuk már gazdára is találhatott – tudtuk meg az igazgatótól.

HBN








hirdetés