Települések régi-új együttműködése

Önmagában a tény, hogy a járások újra felkerülnek az ország és a megye közigazgatási térképeire, még nem jelent veszélyt az önkormányzatiságra nézve. Már csak azért sem, mert amikor Magyarország a polgári fejlődés útjára léphetett, a kiegyezés után nem sokkal, 1870-ben kiadott első megyetörvényünk külön közigazgatási szintként, egységként határozta meg a járást.

Talán azért, mert az évszázadok során mértékegységgé nőtte ki magát ez a kifejezés. Ha a nagy magyar pusztában valaki nekiindult egy fontos ügye elintézésének, és megkérdezték tőle, mégis milyen messzire megy, gyakran válaszolta: csak egy járásnyira. Az is igaz, hogy a rendszerváltást megelőző pártállamiság időszakának mindent felülről megmondó rendszerében kissé negatív töltetű fogalommá vált, de erről nem a járás tehet.

Ha lehámozzuk róla a rosszemlékű emlékeket, láthatóvá válik, hogy több település érdekközösségét rejti. A feladatok megosztása, az ügyek közös intézése, a terhek megosztott cipelése mindig magában rejti a hatékonyság és az olcsóbbá tétel ígéretét – márpedig a jelenlegi hazai viszonyok közepette ezek most kulcsszavak – verseny- és a közszférában egyaránt!

Előbbiben tulajdonosi, utóbbiban társadalmi elvárás, hogy a gyéren rendelkezésre álló pénzt maximális takarékosság mellett használják fel a kezelésével megbízott személyek, intézmények. Ez most nem egyszerű, és a követelmények teljesítése sok esetben érdeksérelmekkel is jár. Épp ezért érkezett több mint hatszáz módosító javaslat a járásokról szóló, nemrég lezárult társadalmi egyeztetésben a szakminisztériumhoz.

Az észrevételek többségéből az derül ki: egyes települések szeretnének más járáshoz tartozni, mint ahová a munkaanyag sorolta őket. Néhol a járási székhelyekben nem sikerült egyezségre jutni, de elenyésző (két százalékos) arányban a jogszabályok módosítására is érkeztek ötletek. A véleményeket feldolgozzák, és szakmai egyeztetés veszi kezdetét a kormánymegbízottak bevonásával.

 - Nyéki Zsolt -