Ítélet két ember haláláért

Ítélet két ember haláláért
Ítélet két ember haláláért
Nyíregyháza – Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége ügyében hirdetett jogerős ítéletet a megyei bíróság dr. Fázsi László büntetőtanácsa, tagjai voltak: dr. Fekete Magdolna és Lengyelné dr. Katona Piroska.

A vádlott, T. Miklós ( 27) szamossályi lakos 2005. december 10-én 18 óra 50 perc körüli időben Nyíregyháza irányából Nagykálló felé haladt 76-90 km/h sebeséggel az általa vezetett Audi A6-os típusú személygépkocsival, melyben három utast szállított. A vádlott vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett!

Amikor  egy jobbra ívelésű kanyarból kiérve, eltúlzott sebessége miatt túlkormányzás következtében lehajtott a jobb oldali útpadkára, majd ellenkormányzott, ennek következtében átcsúszott a menetirányszerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemből közlekedő Volkswagen Passat típusú személygépkocsival…


Az ítélet jogerõs
A másodfokú bíróság
a védelem fellebbezését elutasította, legfõképpen
azzal az indokkal, hogy a két halálos áldozaton kívül
többen súlyosan megsérültek és a vádlott
úgy vezette az autót, hogy soha nem rendelkezett jogosítvánnyal,
így a biztonságos vezetésben nem volt jártassága.
A bíróság csupán annyit enyhített a büntetésen,
hogy a jármûvezetéstõl való eltiltást
7 éven határozta meg, egyebekben az ítéletet
helyben hagyta. Így az ítélet jogerõs.

A baleset következtében a vétlen Passatban utazó 51 éves nyíregyházi nő, valamint a vádlott által vezetett Audiban szintén utasként helyet foglaló 48 éves férfi – a vádlott édesapja– a helyszínen életüket vesztették. A vétlen kocsiban ugyancsak utasként helyet foglaló 52 éves nyíregyházi férfi életveszélyesen, ( felgyógyulása még nem fejeződött be, állapotában maradandó testi fogyatékosság alakul ki)  míg egy 27 éves nő és a kocsit vezető férfi súlyosan megsérült. A vádlott kocsijában egy személy súlyosan és ketten – közölük a vádlott is– könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az elsőfokon eljáró bíróság a vádlottat 3 év fogházbüntetésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész helyben hagyta, míg a vádlott és védője enyhítés végett jelentett be fellebbezést.

– Fullajtár András –








hirdetés