teremi foci
Körmös Miklós, a vendégek edzőjének keddi számunkban megjelent nyilatkozata már sejtetni engedte: a megyei másodosztály Díjözön-csoportban játszott Nyíribrony–Terem (5–1) futballmeccs csak a pályán ért véget. A mérkőzés közben történtek kapcsán a teremi szurkolók levelet írtak, amelyet változtatás nélkül közlünk.
– Szeretnénk megosztani itt a lap hasábjain teremi szurkolóként átélt negatív élményünket, melyet a Nyíribrony–Terem mérkőzésen volt szerencsénk megtapasztalni. Teremi szurkolóként többen kísérjük figyelemmel csapatunk mérkőzéseit. Így történt ez 2012 május 27-én, Nyíribronyban is. Az első félidőben – kevés irritáló megjegyzésen kívül, amit néhány nyíribronyi törzsszurkoló kiabált – nem történt semmi különös. Aztán a második félidőben a nyíribronyi szurkolók közül egy páran trágár, obszcén szavakkal illették a teremi szurkolókat, illetve játékosokat. Különösen csúnya volt részükről a játékosaink nemzetiségi hovatartozásának bekiabálása , a„ románozás”, holott majdnem mindegyik játékosunk magyar állampolgár és állíthatom, hogy százszor emberségesebbek mint némely nyíribronyi szurkoló.
Szurkolóink között voltak gyerekek is, akikben az ilyenfajta „erőszakos szurkolói megnyilvánulás” félelmet keltett. Szeretünk meccsre járni a családunkkal, szeretünk kultúráltan kikapcsolódni, de a nyíribronyi szurkolók – tisztelet a kivételnek – minősíthetetlen viselkedése miatt a kellemes kikapcsolódás rémületbe csapott át. Köszönhető ez annak, hogy a nyíribronyi szurkolók egy része nem ismeri a sportszerű szurkolás fogalmát. A mérkőzés végét meg sem várva gyerekeinkkel kénytelenek voltunk elhagyni a pályát. Ha a csapatuk győzelmét ilyen erőszakos módon ünnepelték, mi történik ha ne talán vesztésre áll a csapatuk… Több helyen voltunk már családunkkal szurkolni – Nyírtelek, Ófehértó, Nyírmihálydi –, de ilyen minősíthetetlen szurkolói táborral még sehol nem találkoztunk.
Vitális Ferencné, nyíribronyi polgármester postafordultával válaszolt.
– Először is mindenkitől elnézést szeretnék kérni, akit szándékunk ellenére mi, nyíribronyi szurkolók megbántottunk, de a másik fél véleménye is hallgattassék meg az ügyben. Nyíribrony település futballcsapata közel húsz éve szerepel a megyei II. osztályban, ahol futballistáink megtanulták, hogy játékosként a nézők felé a meccs ideje alatt semmilyen megjegyzést nem tehetnek, pláne nem olyan megjegyzéseket amilyet az ellenfél játékosai május 27-i Nyíribrony–Terem mérkőzés első félidejében kiabáltak az irányunkba. Utólag nehéz megmondani, ki volt az első bekiabáló, de az sem lehetetlen, hogy a nyíribronyi szurkolók csak a teremi játékosok és később a szurkolóik szavaira reagáltak.
A megyében ebben az osztályban játszó csapatok vezetői, sportbarátai tiszteletben tartják a nyíribronyi „katlan” szellemét, amely csupán annyit foglal magában, hogy tiszteletet adnak a helyi sportszerető ,esetenként 100-200 fős szurkolói tábornak és természetesen a csapat játékosainak, edzőjének. Sajnálom, ha a teremi szurkolóknak ez az 5–1-es vereség ennyire fáj, de ezt méltósággal kell viselni, hiszen régen tudjuk: sírni csak a győztesnek szabad! Véleményünk szerint, legalábbis a kihagyott helyzetek alapján a reális eredmény 9–3 lett volna , amit a mi fegyelmezett futballistáink a pályán meg is érdemeltek volna a várhatóan dobogós teremiek ellen. Kívánunk a sportolóknak további szép sikereket a szurkolóknak pedig higgadt góldús sportörömeket, akár Nyíribronyban is.
Részünkről a vitát lezártnak tekintjük.