Nyíregyháza hírei

2014.08.28. 15:26

Vissza az időbe: épül az Árpád-kori falu

Nyíregyháza - Földbe süllyesztett házak között járunk, amelyekre ránézve azt hihetnénk, hogy a tetőt látjuk, ám azok a „falak”: a Sóstói Múzeumfaluban készül az Árpád-kori falu, amely öt különböző életmódot bemutató és több szabadtéri épületből – fabélésű kút, külső kemence – áll majd.

Nyíregyháza - Földbe süllyesztett házak között járunk, amelyekre ránézve azt hihetnénk, hogy a tetőt látjuk, ám azok a „falak”: a Sóstói Múzeumfaluban készül az Árpád-kori falu, amely öt különböző életmódot bemutató és több szabadtéri épületből – fabélésű kút, külső kemence – áll majd.

Pintye Gábor, a Jósa András Múzeum régésze a csütörtöki bejáráson elmondta, ezer munkaóra van már mögöttük, és nagyon sok előttük. – Újjáépítünk egy régi lakóépületet, amelyet a borsodi földvár közelében tártak fel. Lesz a faluban egy Kiskunfélegyháza közelében talált földbe vájt ház is, amely alföldi parasztgazda otthona volt, de egy szamoskéri várjobbágyi lakást is láthatnak a skanzenbe érkezők. A Rozsrétszőlőn feltárt kunyhó az egykori pákászok életébe nyújt bepillantást, a visegrádi házban pedig a kor falvainak kialakulása követhető nyomon.

– De nemcsak az Árpád-kort idéző épületekkel gazdagodik a múzeumfalu: kibővítették a magtárat, és új szerepet kap az újfehértói műhely is. Dr. Páll István igazgató elmondta, a magtár közösségi terekkel bővül. – Az előadóterem folklórműsoroknak, dramatikus játékoknak ad majd helyet, olyanoknak, amelyek kisebb közönséget vonzanak, de szorosan kapcsolódnak a múzeum profiljához. A kiállítóteremben azok az időszaki tárlatok találnak otthonra, amelyeket eddig a nyírségi kisnemesi házban, illetve a nagyhalászi magtárban rendeztünk meg. Új szerepet kap az újfehértói műhely is: a faluközpontba, a csarodai parókia és a vállaji hentesboltban berendezett kisvárosi nyomda között készülő épületbe költözik a fodrász- és a fényképészműhely.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, hogy 2010-ben Sóstónak egy nemzetközi hírű turisztikai attrakciója volt: az állatpark. – Ehhez felnő a fürdő, amely a gyógyfürdővé minősítéssel, majd azzal, hogy nemzeti gyógyhely lett, egyre több turistát vonz, és mivel a 2014–2020 közötti uniós forrásokból komoly összeget lehet egészségturizmusra fordítani, jó esély van a további fejlesztésre. A múzeumfalu lehet a harmadik nagy sóstói attrakció, ezek pedig erősíthetik egymást.

Dr. Bene János, a Jósa András múzeum igazgatója azt mondta, a szeptember az átadások hónapja lesz. – A magyar-román határon átnyúló Cult-Tour uniós pályázat keretében Tiszabercelen megújul Bessenyei György emlékháza, Paposon a késő román kori műemlék templom, Szabolcs községben a Mudrányi-kúria pincéjében a borkultúrát bemutató állandó kiállítás nyílik. Romániában megújul egy görög katolikus püspöki épület és két Ady-ház, de régészeti feltárást is végeznek a szakemberek.

Részletek a Kelet-Magyarország pénteki számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!