Terrorizmus – Betontömbökkel, kordonokkal és virágládákkal védik az olasz városok központjait

Róma – A barcelonai gázolásos merényletet követően egymás után zárják le az olaszországi városok központjait, betontömbökkel, kordonokkal és nagy méretű virágládákkal torlaszolva el a szélesebb utcákat, tengerparti sétányokat, valamint műemlékeket.

Firenze városában szerdán helyeztek el nagy kockatestekre emlékeztető, földdel nehezített virágládákat a dóm felé vezető egyik szélesebb sétálóutca közepén. “Próbát” is tartottak a firenzei köztisztasági hivatal egyik kiskamionjával, amely nem tudta elmozdítani vagy fellökni a ládákat, amelyekből továbbiakat állítanak fel a belvárosban.

Federico Gianassi, a firenzei önkormányzat biztonsági felelőse hangsúlyozta, hogy betontombök helyett az “esztétikusabb” virágládák mellett döntöttek, mivel ezek kevésbé rontják a városképet, és szükség esetén könnyebben elmozdíthatók.

A barcelonai gázolásos merényletet követően a római belügyminisztérium a biztonsági intézkedések fokozását rendelte el az olasz városokban: a városközpontok lezárását anélkül, hogy ez katonai megszállás vagy vészhelyzet benyomását mutatná.

Milánó városközpontjában a dómmal szomszédos, II. Viktor Emánuelről elnevezett udvar bejáratait torlaszolták el kordonokkal. A járművek előtt teljesen lezárt dóm téren már lassan harmadik éve kizárólag az olasz fegyveres erők páncélozott járműveit látni, és a székesegyház bejáratánál is fegyveres katonák sorakoznak.

A barcelonai merénylet óta kordonokkal és úttorlaszokkal zárták le a Rómához közeli Ostia és az Adriai-tenger partján fekvő Rimini sétányát is, valamint Riccione, Anzio, Nettuno és Pescara tengerpartját. Betontömbök mellett döntöttek Ferrara, Savona, Pisa, Torino, Ancona és Parma belvárosában. Az emberekkel teli Via del Corso római sétálóutca két végén óriás, kőből faragott virágtartók sorakoznak, a Szent Péter tér felé vezető utat pedig korlátok védik az olasz katonaság sorfalban parkoló járműveivel.

A biztonsági intézkedések egy részét bírálatok is érték a turistalátványosságok és műemlékek elcsúfítása miatt, például a római Colosseumnál, ahol a rácsok és korlátok nem illenek az ókori amfiteátrumhoz. Olasz művészek és építészek ezért egyre újabb javaslatokkal állnak elő, olyannyira, hogy az olasz sajtó szerint már úgynevezett “terrorizmusellenes városi építészeti” irányzat született. Stefano Boeri építész azt javasolta, hogy a ládákba tölgyfákat helyezzenek, hogy “ezeknek az emberi vadállatoknak (vagyis a terroristáknak) a gyilkolási ösztönével szemben a növények nyugodtságával védekezzünk ” – írta Facebook-bejegyzésében.

A Comunione e Liberazione (Közösség és Felszabadulás) katolikus lelkiségi mozgalom Riminiben tartott fórumán részt vevő olasz polgármesterek külön megbeszélést szenteltek a biztonságnak, hangsúlyozva, hogy a terrorral szemben minden lehetséges eszközzel meg kell védeni a városokat. Luigi Brugnaro velencei polgármester kijelentette, hogy ha valaki a Szent Márk téren elkezd futni, és azt kiabálja, hogy “Allah akbar”, “azonnal leterítjük”.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés