Terrorizmus – Szakértő: Európa aszimmetrikus háborúban áll

Budapest – Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint Európa már több mint egy éve aszimmetrikus háborúban áll, és egyelőre nem találja a megfelelő eszközöket.

A szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában úgy fogalmazott: Európa erőforrásait, amelyekben még bővelkedik, egy erős, fiatal, “éhes tömeg” akarja elvenni egy öregedő és elgyengülő Európától.

Horváth József a kontinensen végrehajtott terrortámadások helyszíneire utalva úgy vélekedett, nem lehet minden lehetséges célponthoz – egyházi intézményekhez, iskolákhoz, óvodákhoz, bevásárlóközpontokhoz – rendőrt, katonát állítani.

A szakértő kiemelte: el kellene kezdeni Európa külső határai védelmének erősítését, továbbá “belső megtisztítását” azoktól, akik mindenféle kontroll nélkül jöttek be, illetve azoktól, akik a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet hatása alatt állnak.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés