Tetemes bírság vár arra, aki „játszik” a tűzzel

Tetemes bírság vár arra, aki „játszik” a tűzzel
© Fotó: Derencsényi István
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Szinte nem telik el úgy nap, hogy a megye tűzoltóit ne riasztanák szabadtéri tűzesethez.


– Fiatal nyárfás aljnövényzete gyulladt meg kedden 3 hektáron, foltokban Szakoly külterületén. Hasonló eseménynél kellett beavatkozniuk a vásárosnaményi önkormányzati tűzoltóknak Ilken, míg az újfehértói önkormányzati tűzoltóknak a település külterületén. Személyi sérülés egyik esetben sem történt – összegezte egyetlen nap eseményeit Dóka Imre főhadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Engedélyeztetni kell

– Az esetek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza. Az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területen dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók ne dobjanak el égő cigarettát! – szól az első és talán legfontosabb figyelmeztetés. Legalább ennyire lényeges, hogy tisztában legyünk a szabadtéri égetés szabályaival. Belterületen csak ott és akkor szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol és amikor ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. A külterületi tarlóégetést és vágott növények égetését a munkálatok előtt tíz nappal engedélyeztetni kell a helyi katasztrófavédelmi kirendeltséggel.

Tízezrektől milliókig

– A szabályok megszegése tűzvédelmi bírsággal sújtható. Ha valaki a kertjében úgy éget zöldhulladékot, hogy azt nem engedélyezi önkormányzati rendelet, vagy nem a meghatározott időben végzi, jelentős bírságra számíthat. Ha engedély nélkül égetünk külterületen, a bírság akár a félmillió forintot is elérheti. Amennyiben a tűzoltóknak is be kell avatkozniuk, 20 ezertől 3 millió forintig terjedő bírságra számíthat a tűz gyújtója. A szabadtéri tűzoltás a legköltségesebb beavatkozás – mutatott rá Dóka Imre.

KM








hirdetés