Tetten érték a betörőt Jármiban

Tetten érték a betörőt Jármiban
© Fotó: police.hu
Jármi – A rendőrök a házban, kutatás közben fogták el.

Jármiból betörés gyanújáról érkezett bejelentés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. április 12-én 22 órakor. Az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget, hogy a mellette lévő lakóházból csörömpölést hallott, valaki betörte az ablaküveget. A rendőrök haladéktalanul a megadott címre mentek, ahol tetten érték az elkövetőt, aki éppen értékek után kutatott. T. Zs. 32 éves helyi lakost a rendőrök a elfogták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés