The New York Times: a Facebook politikai befolyásolást célzó profilokat azonosított

The New York Times: a Facebook politikai befolyásolást célzó profilokat azonosított
© Fotó: Pixabay
Washington – A The New York Times információi szerint a Facebook az őszi amerikai félidős választások befolyásolását célzó profilokat azonosított.

A közösségi fórumot működtető kaliforniai vállalat kedden a kora délutáni órákban be is jelentette, hogy 32 gyanús profilt eltávolított.

A The New York Times szerint a gyanús oldalak lényegében hamis profilok voltak, érzékelhetően egyeztették tartalmaikat, és a novemberi félidős választások előtt olyan ügyekben kívánták befolyásolni az amerikai közvéleményt, mint például a határvédelem, vagy a jobboldal egyesítése, összefogása.

A befolyásolási kísérletekről a Facebook illetékesei tájékoztatták is az amerikai törvényhozókat.

A vállalat a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve kezdte meg és folytatja a gyanús oldalak feltárását. A The New York Times kongresszusi értesülései szerint egyes tisztségviselők elképzelhetőnek tartják, hogy a profilok létrehozói “Oroszországhoz köthetőek”. A lap ugyanakkor megjegyezte: nyilvánosan sem a Facebook, sem az FBI nem látja bizonyítottnak az Oroszországhoz köthető kapcsolatokat.

Az FBI egyébként nemcsak a Facebookot, hanem az Instagramot is vizsgálja.

A Facebook közlése szerint a hamis fiókokat – 8 fórumot, 17 profilt és 7 Instagram-fiókot – 2017 márciusa és 2018 májusa között hozták létre, és először két héttel ezelőtt sikerült beazonosítani őket. A két platformon 2017 áprilisa és 2018 júniusa között 150 hirdetést futtattak, mintegy 11 ezer dollár értékben. A hirdetéseket amerikai és kanadai dollárban fizették. Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonsági politikáért felelős vezetője közölte: mindez hasonlít az orosz Internetkutató Ügynökség korábban azonosított tevékenységéhez, csakhogy ezúttal a hamis oldalak létrehozói jobban álcázzák magukat, például internetes telefonszolgáltatást használnak, vagy harmadik felet kérnek fel a reklámok megvásárlására.

Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, aki New Yorkban éppen egy kiberbiztonsági konferencián vesz részt, a Fox televíziónak adott rövid interjújában dicsérte a Facebook döntését és leszögezte: ez is mutatja, hogy a vállalat komolyan veszi a választások biztonságosságát. A politikai befolyásolási kísérletekről hozzátette: “ez azt is mutatja, hogy a veszély reális és az amerikaiaknak tisztában kell lenniük ezzel”.

– MTI –








hirdetés