A „European Operation Seatbelt” elnevezésű európai kampány ezúttal a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer előírásszerű használatának ellenőrzésére irányul, mely a járművezetőkre és az utasokra egyaránt kiterjed.
ATISPOL „Seatbelt”akcióban a rendőrségen túl részt vesznek aNemzeti Közlekedési Hatóság és a megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség munkatársai. A Közlekedési Felügyelőség munkatársai ellenőrzik a leállított gépjárművek műszaki állapotát, a közúti forgalomban való részvételének alkalmasságát, a jogszabályokban előírt okmányok meglétét. Ezeken túlmenően a hatóságok különös figyelmet fordítanak majd a TISPOL ellenőrzés során arra, hogy a járművekre a külön jogszabályban meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés(ek) fel vannak-e szerelve, illetve kiemelt feladat a gyorsforgalmi utak leállósávján történő haladással, illetve megállással elkövetett szabályszegések kiszűrése valamint a megengedett sebesség túllépésének ellenőrzése.
A TISPOL ellenőrzésnek különös aktualitást ad, hogy Magyarországon a biztonsági öv használat mértéke – a növekvő tendencia ellenére – sajnálatos módon alacsony (48-62 %), melyet a jövőben a jelenlegi szintről legalább az európai átlagra (90 %) szükséges emelni.
A halálos sérülések megelőzésében a passzív biztonsági eszközök szerepe kiemelten nagy, s a biztonsági öv és gyermekbiztonsági rendszer használatának további terjesztése, illetve kikényszerítése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának és a sérülések súlyossági fokának további csökkentése érdekében.