Tiszadobi gátépítés később

A Megyei Védelmi Bizottság ülése nem volt rendkívüli, inkább a helyszín rendhagyó, hiszen Vásárosnaménynál a Tiszán egy hajón tartották pénteken.

– Nehéz tavasz után vagyunk, és a sok esőzés és az árvizek miatt még mindig nem lehet elkezdeni a tiszadobi nyári gát maradék, 2,1 kilométeres szakaszának építését. A pénz rendelkezésre áll, a kivitelező is már ismert (a szegedi Szeviép), de az érdemi munkához valószínűleg csak augusztus végén tudnak hozzákezdeni. Ennek ellenére még ebben az évben át akarják adni az említett gátszakaszt – tudtuk meg Domokos János ezredes, védelmi titkártól.

– Györke László –








hirdetés