2011.10.13 10:49; Frissítve: 2011.10.13 10:49


Egymás ellen a tabella eleje és a vége

Egymás ellen a tabella eleje és a vége
Labdarúgó NB III. Tisza-csoport: Csonka lesz a forduló, hiszen a Hajdúszoboszló–Nagyecsed mérkőzés a hazaikat sújtó betegséghullám miatt elmarad.
SZON.hu

Az első az utolsóval, a második pedig az utolsó előttivel játszik, sőt a hátulról a harmadik a pontszáma alapján az „elölről” a harmadikkal (valójában a negyedikkel) találkozik az NB III. soros furdulójában – vagyis az éllovasokra alsóházi ellenfelek várnak a hétvégén.

Veszély azonban ezekben a meccsekben is lakozik az esélyesek számára, hiszen voltak már meglepetések az őszi szezonben (elég a Tiszalök nyírbátori pontszerzésére és kemecsei győzelmére vagy a Sárospatak Hajdúszoboszló elleni sikerére gondolni), arról nem beszélve, hogy a kieső helyen álló csapatok számára a mostani szinte az utolsó esély a felzárkózásra.

A helyezések alapján a HajdúszoboszlóNagyecsed (ötödik a hetedikkel) derbi lehetett volna a forduló legkiemelkedőbb mérkőzése, de ez a találkozó elmarad. A szoboszlói csapatot ugyanis hasmenéses járvány támadta meg, ami miatt mindössze hat egészséges futballistájuk maradt. Emiatt kérvényezték a szövetségtől a mérkőzés elhalasztását, amihez sportszerűen az ecsediek is hozzájárultak. Miután a versenybizottság is áldását adta az időpontmódosításra, eldőlt, hogy november 2-án, szerdán találkozik egymással a két fél. Ennek a meccsnek a kiesésével a KemecseDebreceni EAC mérkőzés vált a legrangosabbá, illetve ide sorolható még a Hajdúböszörmény–Baktalórántháza találkozó, amelyen hullámzóan teljesítő csapatok találkoznak. A baktaiak mi másban reménykedhetnek, mint abban, hogy ott folytatják, ahol a Szoboszló ellen szombaton abbahagyták.

Érdekesnek ígérkezik a Várda SETiszalök mérkőzés is. A tabellán eddig számításba vett meccsek alapján szomszédok találkoznak egymással, amely csapatok hasonló sorozatkkal büszkélkedhetnek: a Kisvárda eddig négy hazai meccsén, a Tiszalök (ahol az edzőkérdés kapcsán az év végéig marad az utóbbi hetek felállása) pedig az utóbbi négy fordulóban nem talált legyőzőre. Mindkét csapat sorozata csak döntetlen esetén folytatódhat, különben csak egyikük juthat négyről az ötre. A Kótaj eddig „bravúros eredmény, majd vereség” sorminta alapján haladt hazai pályán, és mivel legutóbb a Cigándtól kikapott otthonában Csoma Dezső legénysége, most a Létavértes ellen figyelemfelkeltő eredménynek kellene következnie.

 

9. forduló (kezdés: 14): szakvezetői várakozások

Szombat

Kemecse (6.)–Debreceni EAC (9.)

Mirgai László, kemecsei edző: – A múlt heti Létavértes elleni győzelmünk mellett az volt a legnagyobb öröm a számomra, hogy a beugró emberek, a fiatal Tamás Péter és Szabó Péter jól helyettesítették a továbbra is sérült Ambursz Árpádot és Jeddi Bélát. A srácok feklszabadultan, fegyelmezetten és jól játszottak a listavezető otthonában, bízom benne, hogy ezt a telejsítményt a DEAC ellen is megismételjük, mert csak így tudjuk itthon tartani a három pontot.

Hajdúböszörmény (8.)–Baktalórántháza (10.)

Tóth János, baktalórántházi edző: – Azt remélem, hogy jól érzem: a csapat jó útra lépett és elkapta a ritmust. Hosszabb távon biztos, hogy kifizetődő a komoly edzésmunka, márpedig mi július óta keményen tréningezünk, és kezdem azt érezni a játékosokon, amit a tavaszi menetelésünk során. Reménykedve várjuk a böszörményi mérkőzést is, mégha Geda Gábor eltiltás miatt nem is állhat a rendelkezésre, viszont Tolnai Tamás eltiltása lejárt.

Sárospatak (16.)–Nyírbátor (1.)

Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: – A múlt héten mutatott mezőnybeli játékunkkal már elégedett voltam, ettől függetlenül viszont még mindig nagyon sok helyzetet puskáztunk el. Pedig a megfelelő koncentrációra Sárospatakon is nagy szükségünk lesz, hiszen ellenfelünk eddig három meccset játszott hazai pályán, melyeken bizonyította, hogy bárkire veszélyesek tudnak lenni. Éppen ezért nem számítok könnyű mérkőzésre, de szeretnénk végig kezdeményezőek lenni, és természetesen győzelemre fogunk játszani.

Vasárnap

Várda SE (12.)–Tiszalök (13.)

Révész Attila, kisvárdai edző: – Cigándon a kezdéssel, illetve időnként a játékkal már elégedettek lehettünk, viszont az egyéni hibák még kísértettek bennünket. A mostani hazai mérkőzésre a jóból több, a rosszból pedig kevesebb kellene, és akkor a velünk az azonos pontszámmal rendelkező Tiszalök ellen sikeresek lehetnénk. Lakatos István és Hegedűs Tibor sérülés miatt nem játszhat.

Kovács János, tiszalöki megbízott edző: – Nem lesz könnyű a soron következő mérkőzésünk sem, hiszen jó csapat otthonába utazunk, de célunk a három pont megszerzése. Biztos vagyok benne, hogy a Kisvárda ezt nem fogja tálcán felkínálni nekünk, de mindent el fogunk követni a győzelemért. Reméljük, nem most jön el a lendületes menetelésünk vége, és pontot, pontokat szerzünk vasárnap is.

Tiszakanyár (2.)–Tuzsér (15.)

Koskovits György, tiszakanyári edző: – A sérülések után sajnos most eltiltások nehzítik dolgunkat, hiszen Kóka Róbert és Deák Tibor sárga lapok miatt nem játszhat. Az átszervezett csapattal is hazai pályán győzelemre fogunk törekedni, bár tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a javításra vágyó vendégekkel szemben.

Szabó István, tuzséri edző: – Az elmúlt mérkőzések és a látott teljesítmények alapján újra kell értelmeznünk a céljainkat. A gyengébb képességeket akarattal, szívvel, harcossággal és alázattal lehetne kompenzálni. Ha viszont ezek is hiányoznak, csak vereség lehet az eredmény. Minden pontnak óriási jelentősége van számunkra a bentmaradási remények életbentartásának szempontjából, így Kanyáron sem feltartott kézzel megyünk fel a pályára. A héten átestünk egy közös csapatépítő kiránduláson, amelyet jó játékkal szeretnénk majd vasárnap megköszönni vezetőinknek. Gergely István és Olekszandr Szepta eltiltását tölti.

Ibrány (14.)–Cigánd (4.)

Kovács János, ibrányi edző: – Reméljük, hogy a Tuzséren szerzett győzelem lendületet ad a csapatnak, de a legutóbbi sikernek csak a hazai pályán megszerzett újabb három pont adna igazi értéket. Tisztában vagyunk vele, hogy masszív, jól összerakott csapattal találkozunk, de elsődleges cél így is az első hazai győzelem megszerzése.

Kótaj (11.)–Létavértes (3.)

Csoma Dezső, kótaji edző: – A múlt héten jól játszottunk Tiszalökön, viszont pechesek voltunk, mert elkövettünk két hibát, amit a hazai csapat ki is használt. Az üres kaput háromszor is elvétettük és kétszer a kapufát találtuk el, de örülök neki, hogy volt tartása a csapatnak. Lehet, hogy a mostani meccsen nem lesz annyi lehetőségünk a jó erőkből álló Létavértes ellen, de reméljük, több hibára késztetjük őket, és ezeket kihasználva nyerni szeretnénk. Öröm, hogy Mándi Attila elkezdte az edzéseket.

Hajdúszoboszló (5.)–Nagyecsed (7.)

A mérkőzést november 2-ra halasztották.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Tiszalök.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Tiszalök
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása