Ascsillán László
Úgy látszik, a nagyecsedi csapatban minden ellenfélnek megvan a maga specialistája. Nemrégiben írtunk Bancsi Gáborról, aki a Baktalórántháza elleni találatokra szakosodott – különösen a nemzeti ünnep napján. Csapattársa, Ascsillán László pedig azügyben tesz meg mindent, hogy Tiszalökön még véletlenül se kerüljön szóba a neve, amikor a díszpolgárságra esélyeseket veszik számba. A csatárként és középpályásként egyaránt bevethető futballista 2008 óta hét NB III-as mérkőzésen lépett fel a Tiszalök ellen, és ezeken hat alkalommal is eredményesnek bizonyult.
Így volt ez szombaton is, amikor a 43. percben szerzett vezetést idegenben játszó csapatának. Pedig, akik tisztában voltak „Ascsi” sorozatával, azok későbbre várhatták a gólját, hiszen a korábbi meccseken szerzett összesen öt gólját rendre a 82. és 89. perc között érte el – győzelmet, esetleg pontot kiharcolva ezzel az Ecsednek. A két csapat egymás elleni meccsei közül ilyen szempontból az idén tavaszi (1–0) a kakukktojás, akkor Ascsillán meghagyta a döntés lehetőségét Marcsek Zoltánnak.
– Tisztában voltam vele, hogy milyen sorozattal rendelkezem a Tiszalök ellen, így aztán reménykedtem is, hogy folytatni tudom azt – mondta Ascsillán László. – Elsősorban azért, mert már-már nyomasztó volt számomra, hogy az őszi szezonban még egyetlen gólt sem értem el, ilyen sokat még nem kellett várni az első találatomra. Hogy a Tiszalök ellen ilyen eredményes vagyok, abban legfőképpen a szerencsének van szerepe, egyszerűen ezeken a meccseken jobban kijön a lépés, mint máskor. A kettő nullás győzelmünk ellenére nem volt ez könnyű meccs, hiszen az ellenfél előtt is adódtak komoly helyzetek, a hetedik percben például volt egy olyan lövés, amely után a labda amely mind a két kapufát érte, majd kapusunk, Makó Róbert ölébe hullott.
Az ecsediek az egy hét alatt begyűjtött három idegenbeli vereség után immár egymás után két győzelmet arattak. Ezek szerint jó esély van arra, hogy kilábaltak a hullámvölgyből.
– Nagyon remélem – vágta rá a 27 esztendős futballista. – Több egyéb oka is van annak, hogy a vártnál halványabb az őszi szereplésünk, de a szezon végére a hetedik helyre még odaérhetünk, és bízom benne, hogy a tavaszunk közel olyan szép lesz, mint az idén. A mostani szereplésünk után már nincs realitása a bajnoki címvédésről beszélni, de az elsődleges célkitűzésünknek, az első öt közé jutásnak még megfelelhetünk. Hatodik éve vagyok Ecseden, eddig mindig elértük, sőt gyakran túl is teljesítettük a kitűzött célt.
Ascsillán László pedig abban is bízik, hogy góljai számát tekintve egyről a kettőre jut. Már csak azért is, mert az utolsó idei ellenfél az a Létavértes lesz, amely szintén az „ő csapata”, hiszen az elmúlt három bajnokság őszi szezonjában rendre eredményes volt ellene…
- Bodnár Tibor -