A szomszédban tudták meg, hogy ég a ház Petneházán A szomszédban tudták meg, hogy ég a ház Petneházán Záhony - Csaknem évtizedes hagyomány már Záhonyban, hogy a Luca nap jegyében karácsonyi vásárt rendeznek.
Muri Enikő a debreceni orvosoknak köszönheti életét
Az X-Faktor versenyzőjét, Muri Enikőt csecsemőként a halál torkából hozták vissza a szülei és a debreceni kórház orvosai.
Vasúttörténetből vetélkedtek Záhonyban
Záhony – A II. Nemzetközi Vasúttörténeti Kiállítás kísérő programjaként rendeztek vetélkedőt a napokban Záhonyban.
Nyíregyháza - Az uniós pályázattal 117 új munkahely létrehozását vállalta a társaság, s a dolgozói létszámot jövőre tovább szeretnék növelni.
Otthont varázsolnának a tűzfészekből
Tiszadob - A tiszadobi Galyas család önerőből képtelen rendbe hozni és élhetőbbé tenni a lakását, ezért fordultak olvasóninkhoz.
Megkezdte az idei termésű Burley dohányok felvásárlását az ULT
Nyíregyháza – November végére befejezte a 2011. évi termésű Virginia dohányok felvásárlását az ULT Magyarország Zrt. – tájékoztatta a lapunkat Bittner Imre a cég vezérigazgatója. A felvásárolt mennyiség 5.500 tonna, ami 2.000 tonnával több az előző évitől.
Négy verekedőt emberölés kísérlete miatt ítéltek el Szabolcsban
Csenger (MTI) – Emberölés kísérlete miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt négy verekedőt pénteken első fokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
Geszteréd – 2011-2012 fordulóján nemcsak Magyarország helyzete súlyos.
Szabolcsi LMP: abszurd választókerületi határokat jelöltek ki a Nyírségben is
Nyíregyháza (MTI) – A Lehet Más a Politika (LMP) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete szerint “a Fidesz titkos műhelyeiben” abszurd választókerületi határokat jelöltek ki a Nyírségben is – ezt Priksz Gábor, a parlamenti párt szabolcsi vezetője, országos választmányi tagja állította sajtótájékoztatóján Nyíregyházán pénteken.
Hajdú-Bihar – Pénteken nyugat, északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék csupán a késő délutáni, kora esti óráktól lehet északon gyenge eső, a hegyekben havas eső formájában.
Új part, tág meder az Érpatakon
Nyíregyháza – Befejeződött a 270 milliós uniós projekt húsz kilométeres mederrendezéssel, két iszapülepítő kotrásával és vízminőségi kármentőhely létrehozásával.
Forgalmi rend változás Nyíregyházán
„A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán” projekt részét képező útépítési munkák befejezését követően jelentős mértékben módosul, illetve átalakul a Szent István utca, Bocskai utca és Luther út valamint a Zrínyi Ilona utca által határolt terület közlekedési rendszere. A forgalmirend változás december 9-én 15 órától lép életbe!
Nyíregyháza – Országszerte fordulnak elő olyan esetek, amelyek során a szélhámosok valamely szolgáltató – így például az E.ON – nevével visszaélve próbálnak meg fogyasztókat meglopni.
MSZP: Átláthatatlan a helyzet a színház átadása körül
Nyíregyháza – „Közgyűlés után” címmel tartott péntek délelőtt sajtótájékoztatót az MSZP.
Bátorságpróba: Nagy Sanyi a fellegekben jár
A musical színésznek sosem elég az adrenalinból, újra és újra próbára teszi a bátorságát. Ezúttal egy motoros sárkányrepülővel emelkedett a fellegek közé.
Elsősök műsoros estje a záhonyi kollégiumban
Nyíregyháza – Olvasónk a nyíregyházi repülőhídon készített fotókat egyik este. “Szép az új híd, mutatós, tetszetős, és valamennyire tényleg meggátolja az elcsúszást az új felület, de veszélyes, mert mozog” – írta.
Nyomozást rendelt el nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt a VII. kerületi ügyészség – közölte Skoda Gabriella a Fővárosi Főügyészség részéről. A szóvivő közlése szerint a nyomozást a VII. kerületi rendőrkapitányság folytatja. Tarnavölgyi Gergely jegyzete
Magyarország mindennapjaihoz éppen úgy hozzátartoznak a kisfalvak, mint a néhány lelkes tanyák, vagy a pár száz főt számláló bokortanyák. M. Magyar László jegyzete
A szomszédban tudták meg, hogy ég a ház Petneházán
Petneháza – Petneházán a rendőrség is bekapcsolódott egy háztűz vizsgálatába, mert a tulajdonos azt állította, hogy felgyújtották azt.
Halálos vonatgázolás Kisvárdán
Kisvárda – Két és fél órára leállították a vasúti forgalmat egy tragikus gázolás nyomán csütörtök este Kisvárdán.
Kínai aranykapu lesz Tiszavasvári, és magyar aranykapu lesz Yichun
Tiszavasvári – Még a most érvényes ciklusban megvalósulnak az első beruházások Tiszavasváriban azoknak a megállapodásoknak a nyomán, amiket a város polgármestere írt alá Kínai útján
Mikulás ünnepség a Kazinczyban
Nyíregyháza – Eljött a Mikulás a Kazinczy Ferenc Tagintézménybe hétfőn délelőtt. A környező óvodákból érkező vendégek és az iskola tanulói élvezhették a hangulatos, vidám előadást.
Tiszalök – Zita Tiszalökről jelentkezett nap szépének, ez volt az első „hivatalos” fotózása. A csinos lány banki ügyintéző szakon tanul, szabadidejét a barátnőivel tölti legszívesebben.