Szupernagyik vetélkedtek, megmutatták, hogy ki mit tud

Pezsgett az élet a VMKK-ban, senki sem mondott csütörtököt csütörtökön
Pezsgett az élet a VMKK-ban, senki sem mondott csütörtököt csütörtökön - © Fotók: Palicz István
Nyíregyháza – A nyíregyházi nyugdíjasok jelentős része aktív közösségi életet él; nívós produkciókat láthattunk a VI. Nyugdíjas Városi Ki Mit Tud?-on.


Közel félszáz produkcióból kellett kiválasztaniuk a legjobbakat csütörtökön a Váci Mihály Kulturális Központban rendezett VI. Nyugdíjas Városi Ki Mit Tud? zsűritagjainak.

Az önkormányzat, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság és az Idősügyi Tanács közös szervezésében megvalósult rendezvényen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte: a nyugdíjasok jelentős része aktív közösségi életet él, szívesen kiveszik a részüket a testet-lelket karbantartó, közösségépítő programokból, ennek köszönhető az évről évre népszerűbb nyugdíjas Ki mit tud? sikere is.

A megmérettetésre érkezők három kategóriában (vers, próza; szólóének, kórus, hangszer; tánc) mérték össze tudásukat a kulturális centrum 2., illetve 3. emeleti előadótermében. A produkciókat Ágoston László zsűrielnök, a Szabolcs Néptáncegyüttes Nefelejcs Szenior Tánccsoport vezetője értékelte, a díjakat dr. Ulrich Attila alpolgármester adta át.

Három kategóriában

– Fellépőkben, közönségben, nívós előadásokban ezúttal sem volt hiány. A nagyfokú érdeklődés egyértelműen jelzi, hogy a nyugdíjas Ki mit tud? folytatásért kiált, ezért jövőre is megrendezzük. A résztvevők szép emlékekkel térhetnek haza, élményeiket pedig boldogan elújságolhatják gyermekeiknek, unokáiknak, szomszédaiknak, akik legközelebb talán már a közönség soraiból drukkolnak majd a színpadra lépő szeretteiknek – fogalmazott az alpolgármester.

file72oh8eu99541cxv00eyl-1

A fiatal tehetségek alkotta Kiscsillag tánccsoport köszöntő tánca után egymást követték a jobbnál jobb egyéni és csoportos előadások. A Nyírség Tirpák Kulturális Egyesület például tirpák és alföldi népdalokkal érkezett, a Nyíregyháza–Sóstófürdői-Sóstóhegyi Nyugdíjas Szervezet hölgytagjai cigány táncot jártak. A tavaly tangóharmonikán játszó Rubóczki János ezúttal furulyát vett a kezébe, Majchrovics Jánosné Arany János Walesi bárdok című művét szavalta el. Az Alvégesi-Ritmus tánccsoport vad tangót diktált, Puskár Imre pedig alföldi pásztordalokat énekelt, hegedűkísérettel. PI

A VI. Nyugdíjas Városi Ki Mit Tud? díjazottjai

Vers, próza kategóriában:

I. helyezett: Juhász Erika,
II. helyezett: Géczi Ferencné,
III. helyezett: Szabó Veronika

Szólóének, kórus, hangszer kategóriában:

I. helyezett: Megyola Józsefné,
II. helyezett: Nyíregyháza – Sóstófürdői – Sóstóhegyi Nyugdíjas Szervezet,
III. helyezett: Borbányai Margaréta Nyugdíjas Egyesület

Tánc kategóriában:

I. helyezett: Nyíregyháza-Sóstófürdői-Sóstóhegyi Nyugdíjas Szervezet,
II. helyezett: Senior Örömtánc tánccsoport,
III. helyezett: Alvégesi ­Tánccsoport

A kategóriákon belül összesen 10 különdíjat ítéltek oda az alábbi előadóknak:

Hanuszik Sándorné, Varga Gergelyné, Majchrovics Jánosné, Jakab Sándorné, Csizmárné Kiss Julianna, Nyírség Tirpák Kulturális Egyesület, Alvégesi Nyugdíjas Egyesület, Alvégesi Nyugdíjas Egyesület Tánccsoportja, Puskár Imre, Borbányai Margaréta Nyugdíjas Egyesület Tánccsoportja

PI



Tiszalök.
SZON.HU






hirdetés