Tiszavasvári lehet a Magyar-Iráni gazdasági hídfőállás

Akt.:
Fontos találkozás Tiszavasváriban
Fontos találkozás Tiszavasváriban
Tiszavasváriba látogatott egy népes gazdasági szakemberekből álló küldöttség élén Irán magyarországi nagykövete, dr. Saead Seyed Agha Banihasihemi, a polgármester dr. Fülöp Erik meghívására.

A látogatás előzményéről a Jobbik országgyűlési képviselője, a közel-keleti térség szakértője Gyöngyösi Márton elmondta: a politikusok dolga, hogy összehozza a feleket. Nagy reményekkel tekintünk a tárgyalások elé, ugyanis rövid idő alatt igen dinamikus fejlődést mutattak az eddigi találkozók. Több területen is elképzelhető kétoldalú együttműködés, aminek az ország láthatja hasznát. Nagykövet úr egy éve volt itt először azzal a céllal, hogy feltérképezze a lehetőségeket, amiket a testvérvárosi kapcsolatokban lehet kiaknázni.

Idén júniusban egy delegációnk volt Ardebilben, ahol az ipari és kereskedelmi kamara vezetőjével, tagjaival a gépgyártástól az élelmiszeriparig tekintettük át a potenciális lehetőségeket. A szombati látogatáson vendégeket a házigazda polgármester dr. Fülöp Erik üdvözölte, majd a szót Ardabil városának polgármestere, Sodeif Badri vette át. A nagyjából 500 ezer lakost számláló 3000 éves iráni város testvérvárosi kapcsolatot létesített Tiszavasvárival, aminek bizonyságául a közeli téren egy emléktáblát avattak fel. A nagykövet úr üdvözölte a kialakult kapcsolatokat, és reményét fejezte ki, hogy a konkrét tárgyalásokat mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködési megállapodások követhetik. Az emléktábla leleplezése után a vendégek megtekintették a strandot, ebéd után pedig a lehetőségekről tartottak bemutatót a vendégeknek, hogy az adatok birtokában felmérhessék melyek azok a területek, ahol leghamarabb érhetnek célba a tárgyalások. 

-Pusztai Sándor-








hirdetés