Tiszavasvári – Már nem esne jól elbukni

A tiszavasvári csapat tagjainak még két ellenfelet kell „lebirkózniuk” a bajnoki cím megszerzése érdekében
A tiszavasvári csapat tagjainak még két ellenfelet kell „lebirkózniuk” a bajnoki cím megszerzése érdekében - © Fotó: tudósítónktól
Tiszavasvári – A Tiszavasvári karnyújtásnyira került a bajnoki cím megszerzésétől, de két meccset még meg kell nyerni!


A helyzet fokozódik. Két fordulóval a zárás előtt a Tiszavasvári vezeti a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportját. Mindez szép és jó, a bökkenő csak annyi, a Miskolc azonos pontszámmal második (mindkét gárda 30-30 egységnél tart…), más viszont már nem szagolhat hozzá a bajnoki címért dúló különcsatába. A szabolcsiak kezére játszik, hogy az egymás ellen elért eredmény rangsorol, márpedig ebben jobban áll a szénájuk: a hazai hatgólos győzelem után öt „fával” kaptak ki a borsodi rivális otthonában. Innentől egyszerű az ábra: a Vasvárinak „csupán” annyi a dolga, hogy előbb a Debreceni EAC vendégeként, majd az utolsó körben a Hajdúböszörményt fogadva nyerjen. Akkor senki és semmi nem foszthatja meg az aranyéremtől.

– Egyértelmű, hogy a DEAC elleni mérkőzés lesz a sorsdöntő, annál is inkább, mert tavasszal nagyon jól szerepel – mélyedt el az esélylatolgatásban Türk Ferenc, a Tiszavasvári játékos-edzője. – Ezzel együtt természetesen mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. Azt azért hozzáteszem, minden elismerésem a fiúké, mivel a második szezont gyűrjük úgy, hogy gyakorlatilag valamennyi meccset meg kell nyernünk: az előző évadban a bennmaradás miatt, most pedig a bajnoki cím megszerzéséért. Szellemileg felőrli az ember idegeit a tudat, hogy nem szabad hibázni, mert akkor egy csapásra elillanhat a remény. Mindenre képesnek tartom ezeket a gyerekeket, fejben fog eldőlni a két mérkőzés, hisz ne feledjük, lesz még egy az utolsó forduló is, amely valószínűleg ugyancsak szenvedős lesz. Az biztos, ennyi munka után már nem esne jól elveszteni ezt a bajnokságot…

KM-KT








hirdetés