2012.03.20 09:54; Frissítve: 2012.03.20 09:55


Törött lábbal sem törnek meg

Nyírcsaholyi kapus Nyírcsaholyi kapus
Egyelőre nem lehet csodát várni a Nyírcsaholytól, amelyben vasárnap hat tizenéves szerepelt.
alt hiba beküldése
Gabriella PatakiOlvasó Riporter

A türelem rózsát, a Nyírcsaholy esetében a kiesés megúszását ,,teremheti,,. A megyei első osztályú futballegylet a tavaszi nyitányon Mándokon vérzett el (5-1), utóbb hazai pályán kapitulált (1-3) a Tiszavasvári ellen. A szatmári drukkerek, persze nehezen emésztik a történteket, nem véletlen, hogy Kiss Ervin a vasárnapi összecsapást követően megértést, némi toleranciát kért tőlük nyilatkozatában. Annál is inkább, mivel a gárda meglehetősen zaklatottan készült az idényre.

– Nem mondok újat azzal, hogy három meghatározó ember távozott a télen, két kapusunk közül az egyik eltiltását tölti, a másik jelenleg Németországban dolgozik – adott némi ízelítőt a legégetőbb problémákból Kiss Ervin, nyírcsaholyi játékos-edző. – Nagyon későn, szinte az utolsó utáni pillanatban álltunk össze, egyetlen edzőmeccset játszottunk a rajtig. A Tiszavasvári ellen hat tizenéves szerepelt, és még hálásak is lehetünk Gergely Richárdnak, hogy sérülten, törött lábbal beállt védeni. Csodát nem lehet várni, ezeknek a fiúknak fejben is fel kell nőni még a feladathoz. Az ifiből, átmenet nélkül kerültek a felnőttcsapathoz, a korábbikhoz képest sokkal nagyobb követelménynek próbálnak eleget tenni. Tudom, a szurkolók eredményt akarnak látni, ugyanakkor időre van szükségünk, amíg összeérünk.

Minden gond, baj dacára Kiss Ervin egyáltalán nem temeti a Csaholyt. Az ugyancsak elmeszelt Petrohai Miklós az aktuális fellépésen már beszállhat, vele acélosabb lesz a tizennegyedik helyre süllyedt legénység. Lassan kiegyenesedhet a gárda, noha a közeljövő még rázósnak ígérkezik: eme periódus túlélése után belecsapnak a lecsóba, vagyis a közvetlen riválisok ellen kibrusztolhatják a bentmaradást.

– Egyik pillanatról a másikra illúzió azt remélni, hogy tőlünk jobb együttesekkel szemben hozzuk a mérkőzéseket – nyomatékosította a tréner. – A Mándokkal, majd a Tiszavasvárival játszottunk, most megyünk a Nyírmadához, aztán fogadjuk a Balkányt, valamennyien az élcsoporthoz tartoznak, ami egyelőre nem a mi kategóriánk. A sorsolásunk olyan, hogy a tavasz második felében következnek a ,,hatpontos,, meccsek, amelyeken valós esélyünk lesz előremozdulni a tabellán.

- Koncz Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása