Tisztára mosva…

Magyarország és benne szűkebb pátriánk mindig híres volt a kristálytiszta vizéről. Még az utcai csapok mellé állva is félelem nélkül hajolt eddig bárki, és szürcsölte a szomjat oltó vizet. Puskár Tibor jegyzete

Magyarország és benne szűkebb pátriánk mindig híres volt a kristálytiszta vizéről. Még az utcai csapok mellé állva is félelem nélkül hajolt eddig bárki, és szürcsölte a szomjat oltó vizet. Az első külföldi útról hazatérve szembesült csupán ki-ki azzal: nekünk, itthon, kincs folyik a csapból is.

Nálunk nyugatabbra eső (a keletiekről nem is beszélve) országokban senkit nem lep meg, hogy a felfrissülés ezen módját sok helyen nem ajánlják. Ott a palackos üdítő, az ásványvíz, vagy mondjuk a németeknél a sör. A jó pénzen mért ásványvíz-nyomulást a rendszerváltás utáni multik kínálata hozta magával. Sokan csóválták a fejüket: miből élnek majd ezek a vízpalackozók? Nekünk a csapból is… A mostani miskolci példa azonban arra int, meg kell becsülni ezt, a természet adta kincset. A kristály nem fakulhat opálossá (vizes nyelven “zavarossá”), sőt kórhordozóvá. A vizek völgyében komolyan kell venni a mostani figyelmeztetést. A kincs őrzésével megbízottak kötelessége, hogy megóvják azt, ami nélkül nincs élet. A tiszta vizet.

A betegeket nem vigasztalja meg, hogy hamarosan tisztára mossák a vizet. Ha pedig máskor árnyékot ütne rajta az opál, ne tűnjön el a kristálycsillogás. Ne jöjjön újabb “tisztára mosás”…








hirdetés