Tisztává varázsolták a tájat Nyírbogdányban

A lelkes környezetvédők egy csapata az összegyűjtött hulladékoknál
A lelkes környezetvédők egy csapata az összegyűjtött hulladékoknál - © Fotók: M. Magyar László
Nyírbogdány – A Hova-Tesz Egyesület a Nyírségi Nimród Va­dásztársasággal gyűjtötte a szemetet Nyírbogdány térségében.


Ajtókeret, régi tévé, gumiabroncs, PET-palack, fémdoboz. Csak egy kis ízelítő abból a hulladékhalmazból, amiket a környezetükért aggódó, lelkes önkéntesek gyűjtöttek össze szombaton Nyírbogdány és Székely között a 4-es számú főút mentén, valamint a környék erdei útjai mellett.

Később mennek üdülni

Több éve hagyomány már a nyírbogdányi székhelyű Horgász, Vadász, Természetbarát, Szolidaritási Egyesület életében, hogy március végén vagy április elején környezetvédelmi napot rendez a tagjainak. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is csatlakoztak hozzájuk a Nyírségi Nimród Vadásztársaság tagjai.

– Elszomorító, hogy minden évben ugyanazokat a ­szakaszokat fésüljük át, s mindig találunk eldobált hulladékot, sőt egyre többet – mondta el érdeklődésünkre Kántor László, az egyesület elnöke.

– Annak nagyon örülök, hogy az idei szemétgyűjtésben ismét sok fiatal vett részt a szülőkkel együtt. Bár a gyermekeknek még játék a szemétgyűjtés, azonban abban biztosak lehetünk, hogy nem fognak szemetelni, már most megtanulják a felnőttektől, hogy óvni és védeni kell a természetet. Az egyik család el akart utazni üdülni, de a kisfiuk azt mondta, inkább menjenek máskor, szombaton jöjjenek szemetet szedni. Nem tudom, hogyan lehetne visszaszorítani a szemetelők számát, talán szigorúbb szankciókat kellene bevezetni. Az is igaz azonban, hogy őrséget nem lehet mindenhová állítani, sokan az éjszakai órákban viszik ki az erdőkbe a hulladékot, vagy kidobják a száguldó autóból az éppen kiürült műanyag palackot, feleslegessé vált szendvicsespapírt. Hiába neveljük a gyermekeket, ha a felnőttek nem vigyáznak a természetre. Bukovinszki István a Hova-Tesz Egyesület tagja, így mindig Őzetanyán kezdjük eligazítással a munkát, aminek befejezése után ide térünk vissza, ahol finom ebéddel vendégeljük meg a résztvevőket.

Otthon is lenne mit csinálni…

A szemétgyűjtésben részt vett Balogh Tibor is, Nyírbogdány polgármestere.

– Felháborító ez a sok szemét. A településünk útjai mellett a közfoglalkoztatott emberek minden pénteken összeszedik a szemetet, de a 4-es számú főút a Magyar Közúté. A szemétgyűjtési akciót az önkormányzat minden évben zsákokkal is támogatja. Természetesen ezer dolgot lehetne otthon csinálni, de fontos az is, hogy a környezetünk rendben legyen – magyarázta a település vezetője.

Negyvennégy éve dolgozik a Nyírségi Nimród Vadásztársaság hivatásos vadászaként Hajzer Lajos, s egyidőben a vadásztársaság környezetvédelmi tisztségét is betöltötte. Bőven van tapasztalata a természetben eldobált szeméttel kapcsolatban.

– Sajnos, nem csökken a szemét mennyisége, továbbra is nemtörődöm és felelőtlen emberek élnek közöttünk. Most a gyermekekkel az erdei dűlő­utak mentén szedtük össze a hulladékot, s mi is találtunk szinte mindent a tévétől az autógumiig, a műanyagoktól az alumíniumdobozokig. Mikor elhaladtunk a megtisztított területek mellett, jó érzés volt látni a tiszta tájat.

MML








hirdetés