“Tizenhatosat már fogtam, de ekkorát soha” – Segítség az ismeretlen csónakostól

Tóth Nándor és az ismeretlen csónakos segítségével megfogott harcsa
Tóth Nándor és az ismeretlen csónakos segítségével megfogott harcsa - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza, Tokaj – Tóth Nándor a partról nem foghatta volna meg a „csak” 140 centis, „csak” 28 kilós harcsát.

Április dereka, Bodrog-torkolat. Rohanó, enyhén apadó víz fogad. Estére emelkedő légnyomás várható. Csak a „lábam előtt” tudom megállítani a szerelésemet. Az egyik boton „harmatcsokor”, a másikon „nadi-trió” ficánkol. Délután egy mozdítás sincs, csak a hordalék aktív. Alkonyatkor ötvenötös hari. Centiméterben.

A madarak énekében gyönyörködöm. Kilenckor viharos északi szél támad. Talán, megmozgatja őket? Várok. Semmi. Háromnegyed tíz. Talán menni kéne… A filigrán újhold maradásra csábít. Na, dobok még egyet… Néhány aprócska ütögetésre, megmentendő a drága csalit valami apróságtól, bevágok. Elakadtam. Elindul! Csak nem fogtam valamit? Hozzá sem tudok szagolni… Lefelé húz.

Sír az orsó. Felkapcsolom a fejlámpát. Kapaszkodom a botba, de egyetlen centit sem tudok visszanyerni, jó, ha néha meg tudom állítani, egy-egy pillanatra.

A bot a vízig bólogat

– Nem tudnál segíteni?! – kiáltok reflexből a spiccen fenekező ismeretlen csónakos sporttársnak.

– Nagy? – kurjant vissza.

– Tarthatatlan. Fogy a zsinór! Lassan már a híd alá ér!
Birkózom tovább. Mekkora lehetsz?… Segítőmnek lefullad a motorja a Tisza közepén. Káromkodva sodródik lefelé. Van zsinór még a dobon?! Mire a parthoz koppan a csónak, megáll a harcsa. Érzem, elakadt valamiben.

– Húzzunk a közepére! – indítványozom lázasan, miközben beugrom a csónakba.

Eközben szabad futást adok a fonott madzagomnak. Odabent visszaváltok. Megemelem a botot, hál’ Istennek, visszarúg… Térdepelve folytatom az „imádkozást”.

A kemény bot a vízig bólogat. A viharos kirohanások meggyőzik segítőmet. Már a csárda előtt csorgunk. Már meg tudom emelni. A lámpa fényénél a fordulás örvényei megcsillannak. Majd egy pillanatra felbukkan a nagybajuszú feje, de már tör is a mélybe azonnal.

– Nem is olyan nagy. – vélekedik az ismeretlen „kapitány”. – Ne engedd a csónak alá! – kiáltja.

– Tizenhatosat már fogtam, de ekkorát soha – védem a „segítségre méltó” státuszomat.

Néhány bukfenc után teljes hosszában meglátjuk.

– Áááá! Jó ez, másfél méter körüli – nyúl a merítője után.

– Várj még! – csillapítom a harci kedvét. – Még jó erőben van.

– Húzd csak bele a fejét! Háromszor is kifordul… Szerencsére a horog a legjobb helyre akadt. Végül nagy nehezen, beemeli a csónakba.

– Szűk harmincas – méri végig elismerően.

– Köszön szépen! – lihegem kimerülten, kezemet nyújtva. – Tóth Nándor vagyok.

Gratulál, ő is bemutatkozik. Hogy a fáradtság miatt vagy a kezdődő szenilitás miatt, de sajnos nem emlékszem segítőm nevére.

Arra azonban igen, hogy őszintén örült ő is ennek a kalandnak, meg hogy tokaji fiatalember. Köszönöm neked! Nélküled, a partról nem foghattam volna meg ezt a „csak” száznegyven centis, „csak” huszonnyolc kilós harcsát. Kívánom neked, hogy ne hatvanhat évesen legyen először ekkora élményben részed. Meg azt is, ha majdan a negyvennegyedik házassági évfordulódra virradsz, legalább ekkora hallal köszöntsd életed párját.

– Tóth Nándor, a Tisza szerelmese –








hirdetés