Tízezer sofőrt ellenőriztek egy hét alatt a megyében

Tízezer sofőrt ellenőriztek egy hét alatt a megyében
© Fotó: police.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A TISPOL Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján került sor 2018. december 10-e és 16-a között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is a gépjárművek fokozott közúti ellenőrzésére. A TISPOL Drugs & Alcohol elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére irányult.

A rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az európai szintű kampány ideje alatt összesen 10734 gépjárművezetőt ellenőriztek, akik közül 12 fő ellen indítottak eljárást ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés gyanúja miatt.

A fokozott ellenőrzés az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésén túl kiterjedt az egyéb jogsértések felderítésére, megszakítására is. Azokat a járművezetőket, akiknél a rendőrök az ellenőrzés alkalmával valamilyen gyanús körülményt tapasztaltak, tételesen ellenőrizték a nyilvántartásokban, illetve átvizsgálták a járműveiket is. Volt olyan gépjárművezető, akivel szemben engedély nélküli vezetés miatt jártak el a rendőrök, de akadt olyan is, akinek a csomagtartójában 50 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak.

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy a közúti ellenőrzések mindannyiunk érdekeit szolgálják! Az a járművezető ugyanis, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki! Az alkoholfogyasztás ugyanis hátrányosan hat a vezetési képességre. Sokan úgy gondolják, hogy egy pár pohár alkoholos italnak semmilyen hatása nincsen. A kialakult tévhitekkel ellentétben azonban már egyetlen pohár szeszes ital elfogyasztása is számít! Az alkohol ugyanis kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztásának hatására csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő. A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás következményei pedig egyenesen beláthatatlanok. Az ittas személy nem ura többé járművének. Az alkohol hatására ráadásul a legtöbb ember bátor lesz, alábecsüli a veszélyt, saját vezetési képességeit viszont túlértékeli. Ne essünk ebbe a hibába, ha vezetünk!

És hogy miért éri meg az ellenőrzések alkalmával a pár perc várakozás? Ne feledjék, az ittas vezetés baleseti kockázata kimagasló! Kérjük, hogy a közúti balesetek megelőzése érdekében a közlekedési szabályokat mindig tartsák be!

Az országos eredmények itt érhetőek el.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés