Tízmilliárd forintos kórházfejlesztés Miskolcon

Akt.:
Csillagpont - Látványterv
Csillagpont - Látványterv
Miskolc, 2011. november 10., csütörtök (MTI) – Több mint 10 milliárd forintból, zömmel uniós forrásból fejlesztik Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat, a kivitelezés megkezdődött – mondta Csiba Gábor, az intézmény főigazgató-főorvosa csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az úgynevezett csillagpontkórházi projektre még 2009-ben nyújtott be pályázatot az intézmény, amely végül 10 milliárd 41 millió forintot nyert el erre a célra.

A pályázat megvalósítása a kórház hosszú távú fejlesztését célozza, annak eredményeként az intézmény az észak-magyarországi régió progresszív ellátási centrumává válik – mondta Csiba Gábor.

A csillagpont elnevezés egy térségi informatikai együttműködés központjára és a felépítendő épület csillag alakú kapcsolódására utal, a csillagpontprojekt egy komplex térségi betegellátó-irányító rendszer – tette hozzá.

A kivitelezés október 7-én kezdődött meg, a munkát pályázaton a Magyar Építő Zrt. – HUNÉP Universal Zrt. konzorcium nyerte el. A befejezés határideje 2012. október vége, ezt követően kezdődik meg az ideggyógyászati tömb épületének rekonstrukciója, majd a sebészeti tömb átalakítása. A projekt befejezése 2013. június végére várható.

MTI


Kerekecske, utacska…

Miskolc – Mi értelme volt leaszfaltozni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház gyalogútjait, ha most felbontják?


Bezöldül majd a Csillagpont

Miskolc – Fakivágással kezdődött a Csillagpont kórház építése. Pótolják majd a kivágott fákat?


Elkezdték építeni a Csillagpontot

Miskolc – Megkezdődött hétfőn a Csillagpont kórház építése a megyei kórházban, a területet körbekerítették.









hirdetés