Több a munkája a mentősnek

Az átlagosnál mintegy 10 százalékkal több esetet láttak el az elmúlt napokban a miskolci mentők.

Dr. Csollák Istvántól, a miskolci mentőállomás vezetőjétől megtudtuk, a melegebb nyári napokban általánosnak mondható az adat.

Jellemzően ájulásos jellegű rosszullétekhez hívták őket Miskolcon és vonzáskörzetében.

A magas hőmérséklet és páratartalom megterheli a keringési rendszert, értágulatot okozhat, ennek révén pedig növeli az ájulásos rosszullétek gyakoriságát, magyarázta dr. Csollák István. Azt is megtudhattuk, hogy mindez elsősorban a kisgyermekekre és az idősebb emberekre, különösen a szívbetegekre veszélyes fokozottan, ám az egészséges szervezetet is megviseli.

Egy átlagos felnőttnek naponta 4-5 liter folyadékot célszerű elfogyasztani a nagy melegben. Dr. Csollák István még hangsúlyozta, a meleg napokon a volán mögött is fokozottan kell figyelni. Ezeken a napokon közlekedési balesetekhez is 10 százalékkal gyakrabban riasztják a mentőket. A meleg ugyanis növeli a reakcióidőt, tompul a vezető ébersége, ez könnyen balesethez vezethet.

A mentőállomás vezetője megjegyezte, hűvösebb napokat jósolnak a meteorológusok, így a hőmérsékletcsökkenés miatt a frontra érzékenyek mellett az asztmás, a magas vérnyomásban szenvedő és az epilepsziás betegeknek kell az átlagostól is jobban ügyelniük, főleg a gyógyszerszedésre, mert elsősorban a panaszaikat fokozhatja a hidegfronti hatás.








hirdetés