Helyi közélet

2013.06.20. 12:08

Nem titkolóztak, elrántották a függönyt

Tunyogmatolcs - A Szamos melletti település művelődési házában a csapatok a nyári pihenésük előtt közösen léptek színpadra, ahol megmutatták magukat a közel háromszáz fős nagyérdeműnek.

Tunyogmatolcs - A Szamos melletti település művelődési házában a csapatok a nyári pihenésük előtt közösen léptek színpadra, ahol megmutatták magukat a közel háromszáz fős nagyérdeműnek. Az I. Amatőr TIKSZE Színjátszó Találkozó a Tunyogmatolcsi Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesület szervezésében valósult meg, és az eseményen a színjátszócsapatok mellett a néptáncos csoportok is tudásuk legjavát adták elő.

– A „Most már nincs titkolózás, elrántjuk a függönyt! ” jelmondattal rendeztük meg a találkozót a községi művelődési házban. Egyesületünk 2011-ben alakult, és alapvető céljai közé tartozik a helyi kulturális élet fellendítése, valamint a lakosság összetartása. Fontosnak tartjuk azt, hogy minden korosztály számára a szabadidő hasznos eltöltéséhez programokat szervezzünk, ahogyan tettük ezt most is – említette Széles Szabolcs művelődésszervező.

Januárban alakult meg az egyesületen belül a színjátszó csoport, a szakmai vezető Zakor Ernőné. Ezúttal Rejtő Jenő Herkules Bonbon bohózatát adták elő. Vendégszínjátszókként a fehérgyarmati Közgazdasági Petőfi Sándor Szakközépiskola tanulói, illetve a porcsalmai Kolibri Alapfokú Művészetoktatási Intézmény színjátszósai érkeztek még a találkozóra, akik Tóth Erzsébettel, valamint Gaálné Kiss Hortenziával készültek fel az alkalomra. Mindemellett a tunyogmatolcsi néptánccsoportok (óvodai, iskolai, és felnőtt) néptáncosainak műsorszámai színesítették tovább a rendezvényt, őket pedig Siska Tibor tanította hétről hétre a néptánc szemet gyönyörködtető mozgásformáira.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában