2012.01.12 17:22; Frissítve: 2012.01.12 17:31


Több lábon áll a Nyíregyházi Főiskola

diákok diákok
Nyíregyháza – A tavaly év végén elfogadott új felsőoktatási törvényre építve idén január 4-én született meg az a kormányrendelet, mely meghatározza az idei felsőoktatási keretszámokat.

E szerint nagy mértékben csökken az államilag finanszírozott képzésekre felvehető hallgatók száma: 2012-ben 33.927 hallgatót támogat az állam 100 százalékban, 15.550 főt pedig 50 százalékban – ez azt jelenti, hogy az eddigiekhez képest 20 ezerrel kevesebb diák felsőoktatási képzését támogatja az állam teljes egészében. A létszámkeret felosztása során a természettudományokra, valamint az informatikai és műszaki területekre helyezték a hangsúlyt. Olyannyira, hogy az idei évtől  az eddigi 4900 helyett 250 közgazdász tanulhat csak állami pénzen, a jogász képzéseken a tavalyi 800 helyett mindössze 100-an kapnak teljes mértékű támogatást. Ezek mellett a bölcsészképzés és a társadalomtudományi szakok érintettek leginkább a támogatott helyek megnyirbálásában.

- Az államilag finanszírozott képzések keretszámának csökkenése eltérő módon érinti a különböző felsőoktatási intézményeket – mondta lapunknak dr. Kovács Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola oktatási rektorhelyettese. – A képzési területek között is nagy a különbség, a gazdaságtudományi, társadalomtudományi és sporttudományi képzéseken
például ez nagy veszteséget okozhat, amit a mi intézményünk is meg fog érezni. A bölcsészettudományok és a művészetközvetítés terén vélhetően nem lesz jelentős a csökkenés az intézményben, az állami félfinanszírozás bevezetése pedig pozitívan érinthet bennünket. Ez utóbbinak köszönhetően ugyanis az államilag támogatott keretszámot megtöltők mellett plusz hallgatók is bekerülhetnek az intézménybe – ez az informatikai, az agrár, a természettudományi, a műszaki és az orvosképzésre vonatkozik, az öt terület közül pedig négy a Nyíregyházi Főiskolán is jelen van.

- Arra a kérdésünkre, miszerint nem tartanak-e attól, hogy a támogatott helyek csökkenése miatt kevesebb diák jelentkezik a Nyíregyházi Főiskolára, az oktatási rektor-helyettes azt mondta: Több lábon állnak, tíz képzési területen folytatnak képzéseket. Biztosan lesz hallgatószám-csökkenés, és bár ez egy fájdalmas pont az intézmény életében, ami befolyásolja a jövőjüket, de nem rendíti azt meg.

Az Egészségügyi Kar

- Úgy tűnik, mi mindig a szerencsésebb térfélen állunk, s bár a karunkra vonatkozó konkrét keretszámokat még nem ismerjük, de az országos adatokat látva 30-40 fős csökkenésre számítunk – fogalmazott dr. Fábián Gergely, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja. – Míg tavaly, azaz 2011-ben egészségügyi képzésre (ebbe a körbe nem tartoznak bele az orvosok és fogorvosok) 3100 volt a keretszám, addig 2012-ben 2900 lesz a felvehető hallgatók létszáma, akik közül 2800-an állami finanszírozásban, míg 100 „féláron”, azaz 50 százalékos állami dotációval tanulhatnak, és a mesterképzés keretszámai sem módosultak jelentősen – sorolta a dékán, aki szerint az egészségügyben tapasztalható szakember hiány indokolhatja, hogy ezt a területet nem érintette a csökkentés.

Csak érdekességként jegyezte meg Fábián Gergely, hogy az ország felsőoktatási intézményeiben évente képzett ápolók csak a természetes fluktuációt, azaz a nyugdíjba menő ápolókat képesek pótolni, a más ok miatti pályaelhagyókat már nem– Korábban is volt költségtérítéses képzésünk, s akkor is a „tól-ig” összeg minimumát határoztuk meg, most sem teszünk majd másként, azonban még így is azzal kell számolnunk, hogy apránként „eltűnhetnek” az önköltségen tanulók. Éppen ezért azon gondolkodunk, hogy külföldi fizetős hallgatóink legyenek, az igény megvan rá, már csak az akkreditációs eljárást kell végigvinnünk. Ha minden rendben megy, akkor két év múlva külföldi hallgatóink lehetnek – mondta a tervekről az Egészségügyi Kar dékánja.

“Ha nem sikerül, elmegyek dolgozni”

Nincsenek könnyű helyzetben a diákok, a szülők, de a pedagógusok sem, ha a továbbtanulásról esik manapság szó. Az egyik most végzős diák összegzéséből kiderül: – Angol felsőfokú, spanyol középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, tizenkét év óta kitűnő tanuló vagyok, matematika és turisztikai fakultációra járok. Amióta az eszem tudom, mindig közgazdásznak készültem, az első számú jelölt a budapesti Corvinus, vagy a Gazdasági Főiskola volt.

Az iskolában hallottuk, hogy csökkenni fog a felvettek száma, de akkor még arról volt szó, hogy a 4800 helyett 2400 diák vehet részt államilag finanszírozott képzésben. Kiderült viszont, hogy csak 250 fő kap támogatást, a többieknek 200 ezertól 650 ezret kell fizetni félévente. Olvastuk azt is az interneten, hogy a 205-ből is a fele már be van tölve, olyanokkal, akiknek megfelelő a „háttere”. Mivel a szüleim nem tudják még a 200 ezret sem kifizetni, marad a diákhitel. De én nem akarom még 35 éves koromban is fizetne a részleteket, így nem lehet indulni az életnek! Döntöttem, megpróbálok egy másik pályát, vagy ha ez sem sikerül (hasonlóan nagyon sok osztálytársamhoz) elmegyek külföldre, Spanyolországba vagy Olsazországba dolgozni. És esetleg később elkezdeni a tanulást – mondta Ágnes.

- KM  -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Örökbefogadó- és Gyermeknap az Állatbarát Alapítványnál
Nyíregyháza - Több mint 150 kutya, valamint 6 cica várja leendő gazdiját 2012. 05. 26-án, szombaton az [...] tovább »
Kutatóintézetben jártak az apáczais tehetségek
Nyíregyháza - A Pál Miklós Természettudományi Tehetséggondozó Műhely diákjai a Debreceni Egyetem AGTC KIT [...] tovább »
Gyermeknapi köszöntő-szeretettel
A Gyermeknapot Magyarországon 1950 óta május utolsó  vasárnapján tartják. Ennek a jeles , meghitt [...] tovább »
Olvasónk írta: Diófa
Olvasónk küldte be az alábbi versikét és osztotta meg velünk fotóját. tovább »
Új munkahelyek Vásárosnaményban
Vásárosnamény - 60 új álláshely létesül a településen, az örvendetes hírt hivatalos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés