Több megyét érintő pénzhamisítás

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két kiskunfélegyházi férfi ellen, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak – tájékoztatta az OBJEKTív Hírügynökséget Mihálíné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei RFK sajtóreferense.

A gyanúsítottak körülbelül háromszázezer forint kárt okoztak a sértetteknek, akiket a megye számos településén – Baja, Érsekcsanád, Kecskemét, Fegyvernek, Jánoshalma, Sükösd, Izsák – károsítottak meg különböző összegekkel.

A megalapozott gyanút alátámasztja a sértettel történő felismerésre bemutatások eredménye, a bankjegy sorozatszáma, egy személygépkocsi szemléje, annak keretében lefoglalt tárgyak.

Az elkövetők kizárólag idős, érzékelési képességükben korlátozott embereknél jelentek meg. Az esetek döntő többségében olyan helyszínt választottak, ahol kis tábla, felirat hirdeti, hogy a házban lakók árusítanak valamit (kukorica, árpa, búza, sertés, méz, gáztűzhely stb.).

A módszerük jellegzetessége, hogy „foglalóként” kis összeget hátrahagyva (2000-3000 Ft) arra hivatkoznak, hogy a „lefoglalózott” dologért másnap visszajönnek. Minden esetben egy 20.000 Ft-os vagy 10.000 Ft-os bankjeggyel fizetnek, ebből kérnek vissza. Ha a sértett tud visszaadni, akkor követik a lakásba annak megállapítására, hogy hol tartja a pénzét. Amennyiben a sértetteknél további készpénz áll még rendelkezésre, úgy egyesével adogatva a hamis 20.000 Ft-os bankjegyeket, felváltatják a pénzt arra hivatkozással, hogy az utcában dolgoznak (festés, tapétázás, betonozás), és az embereiket ki kell fizetniük. Ha a sértettek gyanút fognak, akkor távoznak, mondván, hogy felváltják valamelyik kocsmában a pénzt.

A lefoglalt hamisgyanús bankjegyek többségének szakértői vizsgálata jelenleg is folyamatban van, az azonban megállapítható, hogy azok feltehetően számítógéppel, scanner közbeiktatásával, tintasugaras nyomtatóval készültek, és a valódi 2000 Ft-os bankjegy hologrammal ellátott ellenőrző fémszálát ragasztották rá az elkövetők az ily módon készített hamisítványokra.

További szűrő-kutató munka során megállapítást nyert, hogy Békés megyében jelenleg 14 ugyanilyen módszerrel elkövetett csalás, illetve pénzhamisítás kapcsán folytatnak nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Az elkövetők személyleírása megegyezik a megyénkben elkövetett ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőiével. Megállapítást nyert továbbá, hogy a fentiekben már felsorolt bűncselekmények során felhasznált hamis 20.000 Ft-osok sorozatszáma megegyezik a Sarkadi Rendőrkapitányságon, valamint a Békéscsabai Rendőrkapitányságon folytatott nyomozás során lefoglalt bankjegyek sorszámaival.








hirdetés