Több mint ötven milliós büntetést szabott ki az MNB a Signal biztosítóra

Budapest – A jegybank összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

Az MNB közleményében kiemeli: precedens értékű, hogy a tavaly január 1-ével hatályba lépett új etikus szabályozás megsértését is megállapították a biztosítónál.

Miután a vizsgált életbiztosítási termékek nem feleltek meg az etikus életbiztosítási koncepció jogszabályi előírásainak, az MNB arra kötelezte a társaságot, hogy az alapkezelés során kapott visszatérítést az ügyfeleknek elvonáscsökkentésként beszámítva juttassa vissza, és az általa felszámított bármely költséget úgy nevezze meg, hogy abból megállapítható legyen azok mögöttes célja és tartalma.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási termékeivel, illetve csoportos biztosításaival kapcsolatban is követett el szabálytalanságokat.

Az MNB egyebek mellett hiányosságokat tárt fel a biztosító panaszkezelési gyakorlata, illetve ügyféltájékoztatási tevékenysége körében is. Így például a díjhátralékos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseknél kiküldött felszólító levelek nem tartalmazták a biztosítási díj esedékességének és az attól számított hatvannapos póthatáridő lejártának dátumát, illetve az ügyfelek arról sem kaptak tájékoztatást, hogy a biztosító által módosított kgfb ajánlatokkal szemben kifogással lehet élni.

Bár az MNB számos hiányosságot feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését – szögezték le a közleményben.
A központi bank rendszeres ellenőrzései keretében folytatott a biztosítónál átfogó vizsgálatot, amelynek során 2014. májustól kezdődően tekintették át a társaság tevékenységét.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából

Sporthírek






hirdetés