Több sebből füstölő jogszabály

Mióta az egészségügyi intézmények területén tilos a dohányzás, a káros szenvedélynek hódoló betegek, látogatók és dolgozók csak a kórház kapuján kívül gyújthatnak rá – hivatalosan
Mióta az egészségügyi intézmények területén tilos a dohányzás, a káros szenvedélynek hódoló betegek, látogatók és dolgozók csak a kórház kapuján kívül gyújthatnak rá – hivatalosan - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Egy betarthatatlan törvényt vagy megváltoztatnak, vagy tudomásul veszik, hogy lesznek renitensek – utalt a dohányzást tiltó rendelkezésre az egyik beteg hozzátartozója a nyíregyházi kórházban. Aki beteg, nem hagyhatja el a kórházat, de ha szeretne rágyújtani, azt csak az intézményen kívül tehetné meg szabályosan.

A férfi úgy gondolta július 11-én este, hogy mielőtt elaszik, még rágyújt egy cigarettára. Meggondolatlan tettének az lett a következménye, hogy ő belehalt az égési sérüléseibe, egy ember megsérült, negyven beteget és három dolgozót ki kellett menekíteni a lángoló és füsttel teli mezőhegyesi kórházból. A törvény értelmében nemhogy a kórteremben, de az kórház egész területén tilos dohányozni, azonban az élet naponta felülírja a jogszabályokat.

Összeesett a jogkövető beteg

– A feleségem negyven éve dohányzik, most kivizsgálásra feküdt be a kórházba, s nem lehet megtiltani neki, hogy rágyújtson, ez a szenvedélye – magyarázza a nyugdíjaskorhoz közeledő, jól öltözött férfi a kórház udvarán. Talált valami eldugott helyet, ott füstölög – csóválja a fejét a férfi, és kijelenti: egy betarthatatlan törvényt vagy megváltoztatnak, vagy tudomásul veszik, hogy lesznek renitensek. Majd egy történetet mesél, ami szájhagyomány útján terjed: az egyik beteg – mert ő törvénytisztelő volt – úgy döntött, kivonszolja magát a kórház elé, és rágyújt. Nem ért el a kapuig, összeesett.

– A másik nagy ellentmondás, hogy a feleségem főszabály szerint nem hagyhatja el kórház területét, mert beteg, karszalagja van, de nem is dohányozhat itt. Na, ezt az anomáliát kellene valahogy feloldani a törvénygyárban, csak nagyon úgy tűnik, a gyakorlati tapasztalatok odáig már nem érnek el.

Túlzó és ésszerűtlen a szigor

– Higgye el nekem, mind a betegek, mind a dolgozók elfogadhatónak tartanák, ha kijelölt dohányzóhely lehetne az udvaron, egy eldugottabb területen – csatlakozik a beszélgetéshez a feleség. – A nemdohányzóknak sem üdítő látvány a kaputól öt méterre a fehér köpenyes dolgozó, a csikkhegy. Addig mindenki saját kreativitására van bízva, hol és hogyan hódol a szenvedélyének – legyint az asszony.

– Az egészségügyi intézmények, így mi kórházaink teljes területén a nemdohányzók védelméről szóló törvény, és az ennek alapján kidolgozott szabályzatunk értelmében tilos a dohányzás! – nyomatékosít Vitkai Éva. – A törvény kivételt is tesz, hiszen a pszichiátriai osztályon kezelt betegek a szabályoknak megfelelően kijelölt helyen dohányozhatnak – említi a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Oktatókórház sajtófőnöke, és hozzáteszi: a tiltás ellenére rágyújtókkal szemben csak a hatóság léphet fel, és egészségvédelmi bírsággal is szankcionál.

A törvény betartása állampolgári kötelesség, azonban a hatályos jogszabály értelmében nemcsak a magánszemély bírságolható, hanem az az intézmény is, amelyik nem tesz eleget törvényi kötelezettségének.

Szólnak, ha tilosban szívnak

Ez pedig annyi, hogy az intézmények területén táblával kell jelezni a dohányzási tilalmat.

– Kórházaink területén jól látható helyen ki vannak függesztve a dohányzás tiltására vonatkozó táblák, a biztonsági szolgálat szakemberei minden esetben felhívják erre a figyelmet, ha dohányzó emberrel, beteggel, munkatárssal találkoznak. Amennyiben a felhívás nem vezet eredményre, a szabályszegőt felszólítják, hogy hagyja el a kórház területét – sorolja Vitkai Éva. – A mi kompetenciánk eddig tart, ennél többet sajnos nem tehetünk, hiszen az már személyiségi jogokat sértene. A kórház munkavállalóival oktatás keretében ismertetik a dohányzásra vonatkozó szabályokat – zárta mondandóját a sajtófőnök.

Ha úgy dönt, kimehet…

Amikor a beteg beérkezik a kórházba, nem nézik át a holmiját, így beviheti a táskájában a cigarettát.

– Ha a kórteremben rágyújt, akkor először a szobatárs(ak) és az ápoló szólítja fel, hogy hagyja abba a dohányzást, amennyiben ez nem vezet eredményre, a nővér hívja a biztonsági szolgálatot. Persze, csak ha időben észreveszik… A jogkövető betegek saját felelősségükre elhagyhatják a kórház területét, de ezt a procedúrát – érthető módon – kevesen választják – állítja egy névtelenséget kérő kórházi dolgozó.

KM-BM








hirdetés