Több száz gyereket mozgattak meg Ibrányban

Akt.:
Több száz gyereket mozgattak meg Ibrányban
© Fotó: Dodó Ferenc
Ibrány – Meggyulladt az olimpiai láng az ibrányi ligetben, ahol háromszáz tanodás diák futotta körbe a tavat, s ezzel szerda délelőtt kezdetét vette az első országos tanoda olimpia.

Megtanulnak önállóan tanulni

A rendezvény fővédnöke Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a találkozót. A versengés jelképes volt, hiszen nem a sportágakban nyújtott teljesítmény, mint inkább a közösségformáló rendezvényen való részvétel volt a fontos, amely összehozta az ország tanodaprogramjaiban tanulókat. A megnyitón Langerné elmondta: akik tanodákba járnak, megszeretik a tanulást; a szakmai programok hatékonysága és sikeressége mérhető a diákok tanulmányi eredményeiben.

Az országban 280 tanoda működik, 6 ezertől több gyereket számlálnak, elsősorban a hátrányos helyzetben élőket. – Arra törekszünk, hogy ne törje meg az anyagi támogatás hiánya a pedagógiai munka folyamatosságát. Tavaly több mint 7 milliárd forintnyi pályázatot írtunk ki tanodák működtetésére, és külön forrást biztosítottunk a szakmai programokra – mondta el a helyettes államtitkár, aki újságírói kérdésre hozzátette azt is, hogy alulról építkezve, a Biztoskezdet Gyerekházakkal, a tanodákkal, az Arany János Tehetséggondozó programmal, az Útravaló Ösztöndíjakkal, valamint a keresztény roma szakkollégiumi hálózattal az oktatás teljes vertikumát átfogják, segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak.

Mintaértékű törekvés

– A magyarországi gyakorlat Európában egyedülálló, s itthon mostanára a 3. életévüket betöltött roma gyerekek 95 százaléka óvodás – mondta el Langerné Victor Katalin.

A rendezvényen kiemelték és elismerték az ibrányi Iránytű Tanodát, ahol hat éve naponta külön órákon foglalkoznak a diákokkal, nem hagyják lemorzsolódni őket. A Varázssziget Gyerekházban immár 10 éve a legkisebbekért tesznek sokat, igazi közösségi szocializációs színtérré vált az intézmény. Az Arany János program pedig a kiemelkedő képességű diákok számára ugródeszka tehetségük kibontakoztatásához.

KO








hirdetés