Több száz millióból épül mintaiskola Napkoron

Akt.:
Több száz millióból épül mintaiskola Napkoron
© Fotó: Pusztai Sándor
Napkor – Harminc hónap áll rendelkezésre, hogy a közel 700 milliós beruházás megvalósuljon.

Rendhagyó, sőt rendkívüli tanévnyitót tartottak tegnap a Napkori Jósika Miklós Általános Iskolában. Rendhagyónak azért volt nevezhető, mert a Nyíregyházi Tankerületi Központ igazgatónőjén, Gaszperné Román Margiton kívül az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Rendkívülinek pedig abból a szempontból számított, mert a miniszter ezúttal nem érkezett üres kézzel.

Jó helyre került a támogatás, megérdemlitek.” Gaszperné Román Margit

A Közép-Nyírség gyöngyszeme

Az illusztris kormányzati vendég eddig is többször segítette a települést, ahol megújult utak, kibővített iskolai konyha és ebédlő, s hamarosan megépülő kerékpárút szolgálja a lakosok kényelmét. Ezúttal viszont a település legnagyobb intézményét az általános iskolát örvendeztette meg, hiszen infrastrukturális fejlesztésre – írd és mondd – egészen pontosan 679 508 320 forint összegű támogatást nyert el a jelenleg 13 osztállyal működő oktatási intézmény.

– A döntés annyira friss, hogy a szerződésen még szinte csak most száradt meg a tinta – vezette fel az örömteli hírt a miniszter, részletesen felolvasva a kormányhatározatot, amely már az első mondatával kétségbevonhatatlanná tette, hogy „Napkor község a Közép-Nyírség gyöngyszeme”.

Hátránykompenzáció és a minőségi oktatás megteremtése – ezek voltak eddig és lesznek a jövőben is azok a hívószavak, amelyek mentén egy kedvezőbb tanulási, s egy támogató társadalmi környezet fog kibontakozni hamarosan. Mivel ebben az iskolában igen komoly alapfokú művészetoktatás folyik – zongorázni, furulyázni, citerázni, gitározni, és fúvóshangszerek megszólaltatására oktatják a gyerekeket, de tartanak néptánc és modern tánc órákat és kézműves foglalkozásokat is – elesősorban az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése, a tárgyi és a személyi feltételrendszer javítása volt a cél. A beruházás összesen 4 nagy feladatcsoportot ölel fel, s ezeknek az elemeit még felsorolni se könnyű. Az intézmény tetőterében fejlesztő szobákat alakítanak ki, amelyek nem csak öt akadálymentesített lépcsőfordulón keresztül, de lifttel is megközelíthetők lesznek. A szobákat nem csupán bebútorozzák, de a különféle művészeti ágaknak megfelelően hangszerekkel és a hangtechnikai eszközökkel is felszerelik.

Szinte minden megújul

Újraburkolják a főépület padlózatát, az iskolában található 17 tanterem pedig korszerűbbé válik, s kialakítanak egy mozgáskorlátozott vizesblokkot. Megújul a teljes tornaterem, beleértve a padlózatát, a tornapadokat, a szertárt, az öltözőket és a vizesblokkokat is. Szilárd burkolatot kap az iskolaudvar, építenek egy fedett kerékpártárolót, és a csapadékvíz elvezetés is megoldják. Végezetül az lesz talán a legizgalmasabb, amikor befedik a sportpályát, s az egész egy modern sportcsarnokká alakul át.

– Az alapos, színvonalas iskolai munkát végző pedagógusok és a szorgalmasan tanuló gyerekek is megérdemlik ezt a jó helyre került támogatást – erősítette meg Gaszperné Román Margit tankerületi igazgató is a zárszavában.

KM-MJ








hirdetés