Többé ne ismétlődhessen meg

Koszorúzással zárult a megemlékezés
Koszorúzással zárult a megemlékezés - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Másfél hónapos szégyenfolt Nyíregyháza életében a zsidók deportálása.


A holokauszt nyíregyházi áldozataira emlékeztek vasárnap délelőtt a holokauszt-emlékműnél, a Kossuth utcai toronyház mögötti téren, amely már Bernstein Béla neves tudós, mártír, történész főrabbi nevét viseli.

– Ember embernek a farkasa. Az emberiség történelmén visszatekintve azt kell mondanunk, az ember soha nem tanul azokból a hibákból, amelyek beárnyékolnak minden kort – mondta emlékezőbeszédében dr. Ulrich Attila.

Megmutatni a helyes irányt

– Ebben a sorban legutolsó ilyen, amely miatt ma itt állunk. Ez az emlékmű jelképezi annak a 17 580, azon belül ötezer nyíregyházi zsidó származású honfitársunk sorsát, akik a gettósítást követően az utolsó útjukon innen indultak Auschwitz-Birkenauba – folytatta a megyeszékhely alpolgármestere, hozzátéve: a kirekesztés helytelen út, minden kor bármely embere számára. – Fontos emlékezni és emlékeztetni, nagy a felelősségünk abban, hogy a jövő generációi is tudják, mi a helyes irány, mi a tolerancia, s minek nem szabad bekövetkeznie.

Bújt az üldözött s felé/ Kard nyúl barlangjában,/ Szertenézett és nem lelé/ Honját a´ hazában – idézte a Himnusz sorait a kecskeméti körzet rabbija, dr. Róna Tamás, aki beszédében a holokauszt minden magyarországi áldozatára emlékezett a teljes zsidóság nevében.

Tanulni és tanítani

– Ezek a sorok lelkünk legmélyéből fakadóan az összetartozás alapköveiként csengenek. E szavakat minden korban értelmeznünk és újra kell tanulnunk ahhoz, hogy megértsük, mit üzen Kölcsey – fogalmazott a rabbi. Emlékeztetett rá, volt egy olyan történelmi kor, amikor jeges fuvallat dermesztette meg Európa érző, dobbanó, emberszeretettől túlcsorduló szívét, vasalt csizmák zúzták szét a szabadság zászlaját. – Nem számított, hogy asszony vagy gyermek, világhírű tudós. S azon kevesek, akik még mindig közöttünk vannak, a karjukon lettek megjelölve, mi pedig a szívünkön hordozzuk a számukat. Tanulni és tanítani, lassan háromnegyed évszázad után, ez a mi elhívásunk, ez a mi feladatunk – mondta Róna Tamás.

A nyíregyházi születésű író, költő, forgatókönyvíró Nógrádi Gábor beszédében hangsúlyozta: minden emberi csoport üldözése ellen, minden eszközzel harcolni kell azért, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az, amit elődeink hetven–nyolcvan éve elkövettek.

Emlékezőséta

A nyíregyházi önkormányzat, a Váci Mihály Kulturális Központ, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség, valamint az Eötvös Károly Magyar–izraeli Baráti Kör szervezte a megemlékezést, melyet egy emlékezőséta követett Bernstein Béla egykori házához, végül a Kótaji úti zsidó temetőben tartottak gyászistentiszteletet.

BM








hirdetés