Többezres tüntetés az iraki háború ellen világszerte

Többtízezren demonstráltak az iraki háború harmadik évfordulóján szombaton
világszerte: Európában sokkal többen tüntettek, mint az Egyesült Államokban.

Helyi tudósítók szerint Washingtonban, New Yorkban és Los Angelesben ezer-ezer
ember vett részt a békés demonstrációkon. Az amerikai fővárosban Dick Cheney
alelnök háza előtt gyűltek össze a tüntetők olyan táblákat lengetve, amelyeken
a "Bush mondjon le", vagy az "El a kezekkel Iránról" feliratokat
lehetett látni.

Hollywoodban a demonstrálók között az Oscar-díjas Ütközések című film rendezője,
Paul Haggis, valamint Martin Sheen, Laura Dern és Maria Bello filmszínészek
is ott voltak. Londonban tizenötezren vonultak fel az iraki háború ellen: ez
messze elmaradt a 2003-as, egymilliós demonstrációtól. Dániában, Görögországban,
Spanyolországban és Törökországban néhány ezren demonstráltak.

Eközben a vasárnapi Washington Post napilapban Donald Rumsfeld amerikai védelmi
miniszter kijelentette: ha kivonnák az amerikai katonákat Irakból, az azt jelentené,
hogy az ország terroristák kezére jutna. Rumsfeld szerint "ez olyan lenne,
mintha Németországot a náciknak adnák vissza."








hirdetés