Tojásárusok, asztal nélkül

Bizonytalannak érzik a helyzetüket a vásárcsarnok külső zöldségespiacán tojást
árusítók, mert nem kötnek velük szerződést a következő hónapra, tudtuk meg Kmetti
Béla debreceni őstermelőtől.

Március végén ugyanis lejárnak az asztalbérleti szerződések, és a tojásárusokat
az a meglepetés érte, hogy egyelőre szerződés nélkül maradnak, ezért a Napló
szerkesztőségéhez fordultak panaszukkal.

„Ma reggel nyolc órakor bementem érdeklődni az irodába, ahol közölték velem,
hogy mivel nekünk 2005-ben nem volt bérleti szerződésünk a tojássoron, egyelőre
nem tudnak velünk szerződést kötni. Számunkra esetleg majd az adatok feldolgozása
után, előreláthatólag április közepén biztosítanak helyet, amikorra egyértelműen
kiderül, hogy maradnak-e szabad asztalok” – mondta el Kmetti Béla, akinek március
31-ig a külső zöldségpiac 53. számú asztalára van bérleti szerződése.

Kevesebb hely

„Lesz szabad hely”
Egyre több helyet igényelnek az építkezések, így a zöldségpiacról is
el kellett vinni vagy ötven asztalt, mondta el Tornyi Sándorné, akitől
tehát megtudtuk, hogy a tojásárusokkal azokra a helyekre fognak szerződést
kötni, ahová nem jönnek vissza szerződéskötés szándékával a múlt évi szerződésük
folytán elsőséget élvező vállalkozók. Ez körülbelül a jövő hét csütörtökére
fog tisztázódni. Addig reggelente meg kell várni a fél hetet, amikor az
addig el nem foglalt szabad helyekre ők is kipakolhatnak.

A mellette álló Bíró Ferencné is három esztendeje jár a debreceni piacra Hajdúböszörményből
tojást árusítani. „Nem kérünk sokat – fűzte az elhangzottakhoz – csak annyit,
hogy állítsák vissza az asztalunkat, mert a tojást el kell adnunk. A múlt hét
péntekén azt mondták, hogy a hátra levő időre már nem kötnek szerződést, mindenki
oda áll, ahol hely van, hétfőre azonban meggondolták magukat, mégis lesz szerződés,
csak nem velünk.”

Tornyi Sándorné osztályvezető éredklődésünkre gyakorlatilag megerősítette az
őstermelők értesülését.

„Tudom, hogy kikről van szó, és megnyugtathatom őket azúton is, hogy lesz helyük,
nyugodtan kipakolhatnak, mert az a tapasztalatunk, hogy soha nincs 100 százalékos
kihasználtság. Igyekszünk megoldani mindenkinek a problémáját, elmondtam nekik
is, amikor beszéltem velük, hogy azokkal, akiknek tavaly nem volt szerződésük,
most nem tudunk szerződést kötni, mert kevesebb a helyünk.

G. I.








hirdetés