Tömegmérgezés Tiszalökön sertéspestis miatt – Ezt írta a Kelet 70, 60, 50 és 40 éve

Betonozzák a víztorony alapját Ilk határában a Fehérgyarmati Vízgazdálkodási Társulat munkatársai” – adtuk hírül harminc évvel ezelőtt
Betonozzák a víztorony alapját Ilk határában a Fehérgyarmati Vízgazdálkodási Társulat munkatársai” – adtuk hírül harminc évvel ezelőtt
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1948-as, 1958-as, 1968-as és 1978-as Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.

Hetven éve írtuk

1948. május 8., szombat

Fény gyullad öt szabolcsi községben

A hároméves terv keretében május hónapban 4,4 millió forint költséggel 46 falu villamosítását kezdik meg. A nagybirtok hazája, Szabolcs számos községében hiányzik a villamos világítás, ezek közül Dögén, Fényeslitkén, Komorón, Tuzséron és Mándokon gyullad fény.

A pestises sertés húsa tömegmérgezést okozott Tiszalökön

B. Erzsébet tiszalöki lakos a napokban ebéd után hirtelen rosszul lett, erős gyomorfájásról panaszkodott, majd nagy kínok közepette meghalt. Ugyanakkor még négyen betegek lettek; az orvos súlyos húsmérgezést állapított meg náluk. A rendőrség kihallgatta az elhalt leány édesanyját, aki elmondotta, hogy id. B. Jánosnak megdöglött a sertése és azt nekik adta. Azt főzte meg, és attól betegedett meg az egész család. Megállapítást nyert, hogy az elhullott jószág sertéspestisben betegedett meg. Nyomozás folyik annak megállapítására, hogy kit terhel gondatlanság a tömegmérgezésért.

Hatvan éve írtuk

1958. május 11., vasárnap

Szennyvízben fürdetik a piaci portékát

Jártamban-keltemben mostanában gyakran megfordulok az Ér-patak mentén. Sokszor látom a patak partján, hogy egyes nyíregyházi termelők az elfolyó szennyvízben mossák a korai zöldhagymát, spenótot és egyéb zöldségfélét. A tele kosarakat belemártogatják a vízbe, kicsurgatják, és másnap reggel ez az áru a piacon van. Felháborító ez a látvány! Ezzel a nemtörődömségükkel százaknak okozhatnak fertőző betegségeket. Aki ezt látja, nemigen tud nyugodt lélekkel a piacra menni, hogy megvásárolja zöldségből a házi szükségletet. Legnagyobb meglepetésemre péntek délután a nyíregyházi Új Erő Tsz tagjait is a sze­nnyvízcsatorna partján láttam, ahogy a zöldséget mosták. Felháborodott kérdésemre azt válaszolták, hogy „folyóvíz ez, lehet benne mosni”. Szeretném felhívni az ilyen módszerrel dolgozó emberek figyelmét, hogy ez lelketlenség, s kérem az egészségügyi szerveket is, hogy figyeljenek az efféle dolgokra. (M. T.)

Parkosítás társadalmi munkával

Az eperjeskei tanácsháza udvarát társadalmi munkában parkosítják. Idős Répási József kertész irányítja a munkákat. Érdekesség, hogy Répási bácsi a múlt rendszerben is dolgozott a mostani tanácsháza kertjében, csakhogy az akkor még a Jármi uraság kastélya volt.

Ötven éve írtuk

1968. május 7., kedd

Szívátültetési bemutató

Dr. Szöőr Árpád – a Debreceni Orvostudományi Egyetemről – május 30-án állatokon mutatja be az előadása közönségének a szív működését, majd szívátültetést végez el. Az érdekes bemutatóra a Móricz Zsigmond Művelődési Házban kerül sor.

1968. május 12., vasárnap

Túró tasakokban?

Kizárólag Mátészalkáról

Mátészalkán van az ország egyetlen olyan berendezése, amely alkalmas a túró ­gyártására és tasakolására. Az NDK-NSZK gyártmányú kombinált gépen hamarosan megkezdik a zsíros krémtúró gyártását, amelyet 25 dekás kiszerelésben, műanyag tasakokban hoz kereskedelmi forgalomba a jövő hónap elejétől.

Negyven éve írtuk

1977. május 13., szombat

A nyírlugosi pincemesternő trófeái

Nem mindennapi foglalkozás a pincemesteré, de az már végképp nem gyakori, hogy asszony legyen a különböző jófajta borok kezelője. A nyírlugosi Szabadság Termelőszövetkezet borospincéjében Páll Gézáné ötödik éve felügyelője a hasas hordók tartalmának. És hogy nem rossz gondnoka a jó hangulatra derítő nedűknek, azt az országos versenyeken elnyert trófeák bizonyítják. Eddig 13 érem, oklevél bizonyítja a borvetélkedőkön elért sikereket. A nyírlugosi határban 45 hektáron terem a szőlő, amelyből évente 32 ezer liter bort készítenek, 1200–1500 mázsa termést a Tokaj-­hegyaljai pincegazdaságnak adnak el. A szőlőtermesztésnek, borászatnak nincsenek nagy hagyományai ezen a tájon, de elismerés már van. A legutóbbi bortörvény Nyírlugost a jó bortermő területek közé sorolta, s ebben egy kicsit a pincemester érdeme is benne van, aki a borokat kezeli.

KM








hirdetés