Történelmi jelentőségű Nyíregyháza és Debrecen hosszútávú együttműködése

Dr. Papp László és dr. Kovács Ferenc
Dr. Papp László és dr. Kovács Ferenc - © Fotó: Janics Attila
Debrecen, Nyíregyháza – Újra közös asztalhoz ült Nyíregyháza és Debrecen polgármestere: kölcsönösen látogatták meg egymást az utóbbi városi bálokon, ezúttal pedig stratégiai jellegű megállapodást kötöttek.

Egyelőre még csak szavakban vázolták a hosszútávú együttműködés jelentőségét, hamarosan pedig a tettek mezejére lépnek. Mindkét megyeszékhelyen csütörtökön a közgyűléseken napirendi pontban tárgyalják a részletesen kidolgozott tervezetet, pénteken pedig a debreceni városházán írhatják alá a sokra hivatott dokumentumot.

A Szpari-Loki párharcok legendásak a honi futball világában. Utoljára három éve játszottak egymással bajnokit a felek, akkor a Nagyerdei stadionban a házigazdák 5-0-ra nyertek. A rivalizálás nem csak a zöld gyepen volt tetten érhető az elmúlt évtizedek során, hanem az élet legkülönbözőbb területein is. Ám ez a múlté! – legalábbis ezt nyomatékosították a városvezetők a keddi, nyíregyházi sajtótájékoztatón.
– Az év elején üdvözölhettük a város bálján Debrecen polgármesterét és feleségét, majd mi is ott voltunk a Kölcsey Központban. Már akkor szó volt a közös tervekről és az együtt gondolkodásról. Azóta tételesen kidolgoztuk a megállapodás konkrét pontjait a közlekedési infrastruktúra fejlesztésétől a turisztikán át a kultúráig. Úgy gondolom, hogy ez az előző évtizedekben elképzelhetetlen lett volna, mivel mindkét megyeszékhely járta a saját útját, sőt, rivalizált egymással – fejtegette dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

– Bár ízig-vérig debreceninek vallom magamat, az összképhez hozzátartozik, hogy porcsalmai származású vagyok, és 1994-ben joghallgatóként a közigazgatási jogi gyakorlatom idején tanulmányozhattam a nyíregyházi közgyűlés munkáját, tehát van szabolcs-szatmár-beregi kötődésem. Az ember sohasem felejti el, hogy honnan indult – vette át a szót dr. Papp László, a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere. – Emlékeim szerint a két várost az örök rivalizálás jellemezte, de itt az ideje átlépni a saját árnyékunkat. Új korszakot nyitunk, és az összefogásra helyezzük a hangsúlyt. Rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, amit a szerződésben tételesen felsorolunk. Elérkezett a kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés időszaka.

A két települést összekötő négyes főútvonal leterhelt, időszerű lenne a bővítése.

– Mindkét város sikeres a pályázatok terén. Noha lekötöttek a források 2020-ig, hosszútávon kell gondolkoznunk. Közös érdek és stratégiai cél, hogy kétszer kétsávos legyen a négyes főútvonal. Nem csak a közlekedés, hanem például a turisztika szempontjából is. Ahhoz, hogy ne csak néhány napra érkezzenek a turisták, még csábítóbb feltételekre van szükség. Erre fel kell készülni. Hétfőn találkoztam az izraeli nagykövettel, aki megerősítette, hogy honfitársai körében vonzó úti cél Magyarország – említette dr. Kovács Ferenc.

– Márciustól a debreceni repülőtérről is megközelíthető Tel-Avív. Azóta a legnagyobb küldő ország Izrael lett. Néhány nap múlva Moszkvába is indulnak repülőgépek, tehát az orosz szál is erősödik. Debrecen mellett Nyíregyháza is profitálhat ebből – fűzte hozzá dr. Papp László, aki visszakanyarodott a négyes főútra: – A közeljövőben bővülnek a sávok Debrecen és Hajdúsámson, valamint Debrecen és Hajdúszoboszló között. Ha ez ott lehetséges, akkor Nyíregyháza esetében is időszerű a változtatás.

Amennyiben a csütörtöki városi közgyűléseken elfogadják a tervezeteket és pénteken a polgármesterek szignózzák a megállapodást, akkor a labda a kormány térfelén pattog. Az utazóközönség pedig szurkolhat, hogy valóra váljon a régi álom.

KM–LTL


A tapasztalt ingázó

– Hatalmas előrelépés lenne, ha elkészülne a kétszer két sávos változata a négyes főútvonalnak – állapította meg
Iván Aurél. – Négy éven keresztül szinte napi rendszerességgel ingáztam a két város között, és számtalan ijesztő közlekedési helyzettel találkoztam. Ezek között több volt, ami magában hordozta az életveszélyt is. Tudom, hogy ha pozitív döntés születik, akkor a megvalósítás még jóval odébb van, de legalább megnyugtat, hogy az utódaim már sokkal komfortosabb körülmények között közlekedhetnek – közölte a debreceni városháza sajtófőnöke.








hirdetés