Történelmi randevú jön holnap

Történelmi randevú jön holnap
© kép: jpl.nasa.gov
Washington, 2015. július 13., hétfő (MTI) – A New Horizons amerikai űrszondát “mindössze” egymillió mérföld (1,6 millió kilométer) választja el a Pluto törpebolygótól – adta hírül hétfőn a NASA.

Mint az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) honlapján olvasható, az űrszonda történelmi randevújára július 14-én, kedden, közép-európai idő szerint 13 óra 49 perckor kerül sor, amikor a New Horizons óránkénti 49,6 ezer kilométeres sebességgel száguld el az égitest mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választja majd el a Plutótól, és hét tudományos műszere folyamatosan gyűjti az adatokat a törpebolygóról.

Ahogy az űrszonda közeledik az égitesthez, egyre több részlet bontakozik ki jeges felszínén. Így a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumában dolgozó kutatók a legújabb képeken vonalszerű képződményeket azonosítottak, amelyek a feltételezések szerint sziklavonulatok lehetnek. Felfedeztek a felvételeken egy kör alakú képződményt is, amelyet becsapódási kráternek tartanak.

A New Horizons mellett a NASA más űrkutatási eszközei is megfigyelik a következő hetekben-hónapokban a Plutót, az így gyűjtött adatok kiegészítik, segítenek értelmezni a keddi randevú során szerzett információt. Így például a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda is készít felvételeket a Plutóról. A képeken a törpebolygó ugyan halovány pontként jelenik majd meg a ragyogó csillagok karéjában, ennek ellenére a felvételek segítenek meghatározni az égitestnek a különböző objektumoktól való távolságát.

A Spitzer csillagászati műhold, amely 4,87 milliárd kilométerre van a Plutótól, július 23-ától hét napon át figyeli meg a törpebolygót az infravörös sugárzás 18 különböző hullámhosszán. “Ezek a vizsgálatok mutathatják ki a jeges felszín esetleges változásait, és az űrteleszkóp segítségével olyan anyagokat is azonosíthatunk, amelyek jelenlétéről eddig fogalmunk sem volt” – magyarázta Noemi Pinella-Alonso, a Spitzer-megfigyelések vezető tudósa.

A Kepler-űrteleszkóp október elejétől csaknem három hónapon át vizsgálja a Plutót és holdjait, regisztrálva az égitestek által visszavert fényt. Ezek a megfigyelések segítenek többet megtudni a Pluto légköréről, valamint kideríteni, hogy vannak-e szezonális változások az égitest jeges felszínén.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából






hirdetés