szon-sportoldal

2017.02.17. 08:12

Kötelező nyerni és kísérletezni

Nyíregyháza - Az MTK II elleni mérkőzésen várhatóan a kadett korcsoportos játékosok is többet játszhatnak majd az amatőr női NB I-ben vasárnap pályára lépő NYKS színeiben.

Nyíregyháza - Az MTK II elleni mérkőzésen várhatóan a kadett korcsoportos játékosok is többet játszhatnak majd az amatőr női NB I-ben vasárnap pályára lépő NYKS színeiben.

Zsinórban tizenhárom győzelemnél tart a bajnokságban a Nyíregyházi Kosársuli, és ez a szám nincs annyira elátkozva, hogy a sorsolás alapján ne lehetne bízni a sorozat folytatásában. A vasárnapi (kezdés 17 órakor) hazai ellenfél ugyanis az MTK II lesz, amelynek mérlege jóval szerényebb (3 győzelem, 10 vereség), és idegenben is sikerült legyőzni 74–48-ra. Úgyhogy vélhetően olyan meccsre lehet számítani, mint az utóbbi hetekben: az amatőr női NB I Keleti csoport listavezetőjének sima győzelmére.

– Kötelező nyernünk ezen a mérkőzésen is – ismételte korábbi önmagát Farkasinszki Gyuláné, az NYKS edzője. – Az viszont biztos, hogy a „kicsiknek” is több játéklehetőségek szánok, hiszen a következő két rangadónkon, a Szeged és a Vasas Akadémia II ellen vélhetően kevesebb szerep jut nekik, míg a múlt héten, a Kiss Lenke KS ellen azért nem játszottak, mert kadett bajnoki meccseik voltak, és nem akartuk túlzott terhelésnek kitenni őket. Szeretnénk a meccs elején megnyugtató előnyhöz jutni, hogy bátran kísérletezhessünk, de elképzelhető, hogy már a mérkőzés elején is bevetjük korosztályos játékosainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!