“Ne mossuk össze a muzulmán vallást, amely 99,9 százalékban békés, törvénytisztelő, felelős, erőszakmentes és az országban teljesen integrált, az embereknek azon az egészen kicsi részével, akik ilyen szörnyű bajt csinálnak” – fogalmazott az I-télé hírtelevízióban a franciaországi muzulmánok egyik legismertebb vezetője.
Hozzátette: “Mindent meg fogunk enni a tendenciózus és elfogult értelmezések, vagy ahogy mondják az összemosások elkerülése érdekében, azért, hogy semmi ne ejthessen foltot a franciaországi muzulmán közösségen, amely már több ízben is bebizonyította hűségét az intézményrendszer, az állampolgárság, a béke és a tolerancia iránt”.
Boubakeur elmondta, hogy Franciaország legfőbb vallási vezetőivel együtt Nicolas Sarkozy államfő még a nap folyamán fogadja őt.
Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökjelöltje szerint viszont a toulouse-i és montaubani merényletek arra világítottak rá, hogy az iszlamista kockázatot alábecsülték a hivatalos szervek Franciaországban, s mostantól “háborút” kell folytatni ellene.
“Úgy vélem, hogy hazánkban alábecsülték a fundamentalista kockázatot. A politikai-vallási csoportok ebben a közönyös helyzetben fejlődtek ki. Mostantól háborút kell folytatni ezen politikai-vallási csoportok ellen, akik két napja keresztény gyermekeinket, muzulmán fiainkat és zsidó gyermekeinket ölik” – fogalmazott a szélsőjobboldali politikus. Véleménye szerint Franciaország most fizeti meg az árát a “felesleges és elítélendő afganisztáni háborúnak”, amely elérkezett “francia földre”.